Dömötör Csaba: Szórakoztató és elszomorító Kunhalmi Ágnes sajtótájékoztatója

önkormányzati választások 2014 mszp kunhalmi ágnes
Vágólapra másolva!
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint Kunhalmi Ágnes úgy zárta az évet, ahogy a szocialisták eltöltötték: teljes összevisszaságban. Mint azt az Origo is megírta, az MSZP-s politikus furcsán nevetgélt a pénteki sajtótájékoztatóján. A Ripost szerint az is lehet, hogy részeg volt.
Vágólapra másolva!

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárát egy újságíró kérdezte Kunhalmi Ágnesnek, az MSZP politikusának viselkedéséről. Kunhalmi ugyanis alig tudta befejezni a pénteki sajtótájékoztatóját.Többször elnevette magát, és ő maga is elismerte, hogy "nem áll a helyzet magaslatán".

Kunhalmi Ágnest az M1 Híradójának riportere kérdezte Medgyessy Péter volt szocialista kormányfőnek korábbi kijelentéséről, miszerint az MSZP-nek és a Demokratikus Koalíciónak együtt kellene működnie a Jobbikkal.

Kunhalmi Ágnes félig nevetve azt mondta, nem ért egyet az egykori kormányfővel, azt pedig kizártnak nevezte, hogy a DK összefogjon a Jobbikkal. Arra a riporteri felvetésre, hogy ezt a témát Gyurcsány Ferenc is pedzegette, Kunhalmi Ágnes azt válaszolta: "majd akkor mennek át a hídon, ha odaérnek," ezután ismét elnevette magát. Vagyis, két, egymásnak ellentmondó választ adott ugyanarra kérdésre. Hiszen egyrészt kizárta a baloldal és a Jobbik koalícióját, másrészt arra utalt, hogy majd meglátjuk. Mondhatni, össze-vissza beszélt.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint Kunhalmi Ágnes sajtótájékoztatója épp annyira szórakoztató, mint amennyire elszomorító.

és azt is gondolom, hogy arra valóban jó lenne egy józan, egyenes válasz, hogy az MSZP összefogna-e végül a Jobbikkal, vagy nem - mondta Dömötör Csaba.

Fotó: Bielik István - Origo

A Ripost azt írja, furcsa viselkedése alapján Kunhalmi Ágnes részeg lehetett, esetleg valamilyen más szer hatása alatt állt. De más újságok is arra írtak, hogy a megdöbbentő nevetgélés, az össze-vissza beszéd, a röhögőgörcsök azt valószínűsítik, hogy Kunhalmi Ágnes nem volt józan a saját sajtótájékoztatóján.

Próbáltuk elérni Kunhalmit, hogy megkérdezzük a történtekről, de egyelőre nem értük el. Ahogy az MSZP-t sem, ahonnan arra várnánk választ, hogy lesz-e következménye Kunhalmi meglehetősen furcsa viselkedésének.