A rendőrség nyomoz H. Zs. és Ó. T. ellen kerítés, gyermekprostitúció és kóros szenvedélykeltés miatt. A férfi és a nő eredetileg egy szlovákiai településen lakik.
A police.hu szerint 2016 tavaszától
magyar intézetben élő lányokat pénzkereseti lehetőséggel csábítottak el, és magukkal vitték őket Szlovákiába, ahol fenyegetéssel és veréssel prostitúcióra kényszerítették őket.
A 36 éves férfi és a 28 éves nő megszervezték, hogy a lányok külföldiekkel létesítsenek szexuális kapcsolatot. Az ezért kapott összeget elvették a tőlük, és ebből éltek Magyarországon.
A nyomozás során kiderült, hogy az erőszak mellett volt
amikor bedrogozták a lányokat, hogy kábultak legyenek, és ne tudjanak ellenállni.
A rendőrség szeptember 6-án elfogta a nőt és a férfit is Miskolc belvárosában. Az autójuk átkutatásánál több olyan tárgyat is lefoglaltak, amik kapcsolatba hozhatóak a bűnténnyel.
A gyanúsítottak ellen a további eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztálya folytatja, javasolták az előzetes letartóztatásukat.