Orbán Viktor és Áder János is kifejezte együttérzését

Vágólapra másolva!
Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor kormányfő is részvéttáviratot küldött Törökországba az isztambuli merénylet után. Orbán együttérzése kifejezése mellett a terrorizmus elleni fellépésről és Törökország erőfeszítéseinek támogatásáról is írt.
Vágólapra másolva!

Együttérzését fejezte ki az elhunytak családtagjainak, és mielőbbi gyógyulást kívánt az isztambuli terrorcselekmény sérültjeinek Orbán Viktor miniszterelnök abban a levélben, amelyet Binali Yildirim török kormányfőnek írt - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

"Magyarországon nagyra értékeljük, hogy Törökország és a török emberek aktív szerepet vállalnak a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemben.

- fogalmazott levelében Orbán Viktor.

Isztambulban 39-en haltak meg egy a Boszporusz európai partján lévő szórakozóhely ellen elkövetett szilveszteri támadásban. A merénylő negyed kettőkor érkezett a bejárathoz, ahol lelőtt egy rendőrt és egy civilt, majd behatolva az épületbe sorozatlövő fegyverével vaktában tüzet nyitott az újévet ünneplőkre. A 700-800 vendég közül egyesek a tengerbe vetették magukat menekülés közben.

Részvéttáviratot küldött a török elnöknek Áder János is. A köztársasági elnök részvétét fejezte ki és kiemelte:

Táviratában maga és a magyar nép nevében is őszinte együttérzését fejezte ki az ártatlan áldozatok hozzátartozóinak, "a gonosz merénylet" sérültjeinek pedig mielőbbi teljes felgyógyulást kívánt.