Így történt a ceglédi vonatkoccanás

Cegléd, 2017. január 2. Vonatok Cegléd és Ceglédbercel között 2017. január 2-án este. A két vonat műszaki hiba miatt összekoccant, a balesetben három ember megsérült, egyikük súlyosan. MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
Vizsgálja a Ceglédbercel-Cserő és Cegléd állomások között hétfő este történt vasúti baleset okát a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedésbiztonsági Szervezete. A Záhonyba tartó intercity vonat nekiütközött az előtte haladó, Ceglédig közlekedő személyvonatnak. Az ütközés következtében egy ember súlyos, négy könnyebb sérülést szenvedett.
Vágólapra másolva!

A helyszíni szemle, a tanúk meghallgatása és a mozdonyok adatrögzítőiből kinyert információk alapján eddig azt állapították meg, hogy a személyvonat mozdonya a Budai út megállóhelyen műszaki hiba miatt leállt. A forgalom lebonyolításáért felelős személyzet úgy döntött, hogy a szerelvényt a személyvonat mögött közlekedő

intercity tolja be a 6,5 kilométer távolságra található Cegléd állomásra.

Az intercity "ráállt" a személyvonat végére, a "vonatbefolyásoló berendezést" a mozdonyvezetők mindkét vonaton olyan üzemmódba kapcsolták, amely legfeljebb csak 40 kilométer/órás sebességet enged meg. Az intercity az elromlott szerelvényt tolni kezdte Cegléd felé.

Tolta, elengedte, aztán nekiment Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Mintegy 700 méter megtétele után az intercity mozdonyvezetője abbahagyta a szerelvény tolását, és kissé lemaradt a személyvonat mögött.

A személyvonat mozdonyvezetője az enyhén lejtős pályán megpróbálta a sebességhatár alatt tartani a szerelvényét, a "vonatbefolyásoló berendezés" azonban a 40 kilométer/órás sebesség elérését érzékelte, ezért automatikusan vészfékezést kezdeményezett. Amikor az intercity mozdonyvezetője észlelte az előtte lassuló vonatot, gyorsfékezést alkalmazott, ennek ellenére

33 kilométer/órás sebességgel nekiütközött a fékezés miatt már csak körülbelül 13 kilométer/órás sebességgel haladó személyvonatnak.

Az ütközés után... Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A helyszíni szemlével párhuzamosan a KBSZ vizsgálóbizottsága megkezdte a további adatgyűjtést. Tart a vonatok személyzete és a forgalomirányító személyzet közötti beszélgetést rögzítő hangfelvételek, illetve Cegléd állomás biztosítóberendezése által rögzített adatok beszerzése. Ezeket a következő napokban értékelik ki.

A vizsgálóbizottság a továbbiakban adatgyűjtést és elemzést végez, hogy megállapíthassa, milyen egyéb emberi és szervezeti tényezők járulhattak hozzá a baleset bekövetkezéséhez.

A KBSZ – amennyiben szükségesnek látja – biztonsági ajánlásokat fogalmaz meg a hasonló események megelőzéséért – olvasható a közleményben.