Meghalt Kakuk György

Kakuk György arckép, portré FOTÓ KÉPKIVÁGÁS Közéleti személyiség foglalkozása politikus SZEMÉLY
Budapest, 2014. május 25. Kakuk György, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselőjelöltje a DK eredményváróján, a budapesti New Orleans Klubban az európai parlamenti választás napján, 2014. május 25-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
52 éves korában meghalt Kakuk György, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja, újságíró.
Vágólapra másolva!
Kakuk György Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A Facebook-oldalán jelentették be, hogy kedden délelőtt meghalt Kakuk György újságíró és politikus. Egy kávézóban kapott szívinfarktust. Kakuk György jogot végzett, tagja volt a nemzeti kerekasztal-tárgyalások büntetőjogi albizottságának. 1989-től a Mai Nap, majd a Kurír újságírója, 1992-től a Magyar Televízió és a Magyar Rádió munkatársa. 1995-től mindkét intézménynél külpolitikai szerkesztő volt.

1998-tól a TV2 koszovói kiküldött tudósítója, majd az EBESZ diplomatájaként tartózkodott a térségben. Kakuk György egy évet töltött Koszovóban abban az időszakban is, amikor a Jugoszlávia elleni NATO-támadás zajlott.

Az utóbbi években a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja volt.

„Nagyszerű barátot veszítettünk el”

„Felfoghatatlan veszteség érte a Demokratikus Koalíciót, annak minden tagját, támogatóját, szimpatizánsát. Ma reggel elhunyt Kakuk György, elnökségünk tagja. Nagyszerű barátot, kollégát veszítettünk el váratlanul és felfoghatatlanul. A sokk és a gyász óráiban részvétünket fejezzük ki Gyuri feleségének, gyermekeinek, minden hozzátartozójának” – írta közleményében a Demokratikus Koalíció.