A fél országot beteríti az ónos eső

Salgótarján, hóesés
Salgótarján, 2017. január 4. Autók és egy járókelő a havazásban Salgótarjánban 2017. január 4-én. MTI Fotó: Komka Péter
Vágólapra másolva!
Hófúvás és erős szél miatt is riasztást adtak ki.
Vágólapra másolva!

Tizenegy megyére, az ország teljes nyugati felére, középső részére és a fővárosra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki az ónos eső miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Salgótarjánban szerda délelőtt már ekkora volt a hó Forrás: MTI/Komka Péter

A legenyhébb, azaz citromsárga figyelmeztetés van érvényben szerda éjfélig

Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Vas, Veszprém, Fejér, Zala, Somogy, Tolna, Bács-Kiskun és Baranya megyében.

Az ország északnyugati csücskében, Győr-Moson-Sopronban, az ónos esőt erős szél kísérheti. Északkeleten Borsod-Abaúj-Zemplénben és Szabolcs-Szatmár-Beregben szintén az erős szél és hófúvás miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Járókelők a hóesésben Budapesten, a városligeti hídon, a műjégpálya mellett Forrás: MTI/Kovács Tamás

A hétvégén nagyon lehűl a levegő, péntek és szombat hajnalban akár mínusz 20 fok is lehet. A következő napok részletes időjárásáról a Köpönyeg.hu előrejelzésében itt olvashat bővebben.