Honosított magyarok okmányaival üzleteltek euró ezrekért

Vágólapra másolva!
Hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy kilencfős - hamis magyar útlevelek kiállíttatásával foglalkozó - bűnszervezet ellen - közölte a vádhatóság.
Vágólapra másolva!

A Baranya Megyei Főügyészség közleménye szerint a bűnözői csoport korábban honosítási eljárás során magyar állampolgárságot szerzett személyek okmányait, adatait használta. Azokat tőlük megvásárolták, illetve - más, illegális módon - megszerezték, meghamisították.

A vád szerint az elkövetők ezekkel az okmányokkal igényeltek magyar útleveleket külföldiek részére kormányhivatalokban. A tisztviselők közreműködésével a külföldi állampolgárok más személyek adataival, de saját arcképükkel és ujjlenyomatukkal szereztek valótlan tartalmú útleveleket.

A bűnszervezet tagjai a feladatokat felosztották egymás között: voltak, akik az okmányok beszerzésében, külföldiek beszervezésében és szállításában működtek közre. A csoport közvetítő tagjai a megvesztegetett kormánytisztviselőkkel tartották a kapcsolatot.

A bűnszervezet tagjai tavaly januárban és februárban 49 külföldi részére készíttettek magyar útlevelet Pécsett; a közreműködésért a kormányhivatalnok személyenként 80 eurót kapott. A külföldiek 10-12 ezer eurót fizettek egy-egy útlevélért. A nyomozás során mintegy 96 ezer eurót, 16 millió forintot, illetve nagy értékű gépjárműveket foglaltak le.

A csoportot az ügyészség mintegy száz rendbeli bűncselekménnyel vádolja. Ezek közül a legsúlyosabb kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, mivel azonban azokat bűnszervezetben követték el, a büntetés felső határa 24 év - közölték.