Huszonegy évre ítélték a cibakházi plébános gyilkosát

Vágólapra másolva!
A bíróság aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt ítélte el a gyilkosság idején 19 éves férfit.
Vágólapra másolva!

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei község plébánosa 73 éves volt. A budapesti férfit néhány évvel a gyilkosság előtt mutatták be neki. A fiatal férfit nyáron legalább két éjszakára befogadta, és megígérete neki, hogy tanulmányait támogatja.

A férfi Tiszafüreden akart iskolába járni, el is utazott a városba, hogy beiratkozzon, de nem jár sikerrel. Ezután elment Cibakházára, hogy a plébánostól anyagi segítséget kérjen, a pap be is fogadta éjszakára. Másnap reggel - mivel rokonlátogatóba indult - megkérte a férfit, hogy menjen el a plébániáról.

Az esti mise után a férfi újból megjelent a templomban, és miután kiderült, hogy nem kap pénzt, vitatkozni kezdett az idős férfival, akit kétszer meg is pofozott. A plébános elküldte, de a férfi fél óra után visszament, egy mellékajtón beosont, felébresztette az ágyában alvó plébánost, akit többször megütött, fojtogatni kezdett, majd egy késsel 14-szer megszúrt. A holttestet ezután egy pincéhez vitte és lelökte.

Ezután visszament a házba, pénz után kutatott, eközben megtalálta a plébános autójának kulcsait, amivel Budapestre ment, ahol karambolozott. A helyszínről elmenekülő férfit nem sokkal később elfogták.

A bíróság döntése jogerős.