Palkovics: Tavaly 29 milliárd forintból 12 egyetem PPP projektjét váltották ki

Palkovics László  az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkára
Budapest, 2014.07.24.
Fotó: Marton Szilvia
Palkovics László az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkára Budapest, 2014.07.24. Fotó: Marton Szilvia
Vágólapra másolva!
Tavaly decemberben mintegy 29 milliárd forintos értékben 12 egyetemi PPP (magántőke bevonásával közfeladat ellátása) projektet sikerült kiváltani - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkára szerdán, a Dunaújvárosi Egyetem (DUE) PPP konstrukciójának kiváltásáról tartott sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Palkovics László közölte, hogy a 2016-os költségvetésben a PPP-k kiváltására egy 5,4 milliárdos, felülről nyitott keretösszeg volt elkülönítve, ami idővel 18 milliárdra emelkedett. A magyar gazdaság állapota év végén lehetővé tette a további kiegészítést, így összesen 29 milliárd forintos értékben sikerült tucatnyi egyetemet a PPP terhektől megszabadítani.

Palkovics László szerint idén is nőhet az összeg Fotó: Marton Szilvia - Origo

Elsősorban ott tudták megtenni a lépést, ahol a partnerek is nyitottak voltak a szerződések megszüntetésére – tette hozzá.

Az államtitkár elmondta, hogy az idei költségvetés 18 milliárd forintot tartalmaz erre a célra, de reményei szerint a gazdaság ismételten jól teljesít majd, s így a tavalyihoz hasonló volumenben zárhatnak le PPP konstrukciókat.

Az államtitkár a felsőoktatási intézmények gazdálkodását érintve pozitívan nyilatkozott a rektorok mellett működő kancellári rendszerről. A kancellárok munkájának is köszönhetően, 2016 végén a 28 állami felsőoktatási intézménynek gyakorlatilag nem volt kifizetetlen számlája - hangsúlyozta.