Nagyon korán érkezett az influenzavírus

védőoltás
védőoltás
Vágólapra másolva!
Az elmúlt 5-6 szezonhoz képest sokkal korábban érkezett Európába az influenzavírus – mondta az Országos Epidemiológiai Központ járványügyi osztályának epidemiológus főorvosa.
Vágólapra másolva!

Molnár Zsuzsa az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy már a 46. héten, azaz november elején voltak olyan európai országok, ahol megkezdődött a vírus terjedése.

Magyarországon jellemzően december végén, az ünnepek alatt szokott lenni egy mélypont, majd általában hétről hétre nő a megbetegedések száma. Idén azonban az 52. heti mélypont után az első héten megduplázódott a betegek száma.

Egyre kevesebben oltatják be magukat influenza ellen Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A legtöbb megbetegedést Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Győr-Moson-Sopron megyében regisztrálták – közölte a főorvos.

Molnár Zsuzsa elmondta azt is, hogy évről évre csökken azok száma, akik beoltatják magukat az influenza ellen, tavaly már csak kevesebb mint 800 ezer ember élt a lehetőséggel. Az idei adatokat most összesítik, január végén tudják megmondani, hányan oltatták be magukat.

Az influenza kaput nyit a különböző bakteriális fertőzéseknek, leggyakoribb szövődményei a melléküreg-gyulladás, a középfülgyulladás, illetve a bakteriális tüdőgyulladás. A szövődményeknek leginkább a valamilyen alapbetegségben, például asztmában szenvedők vannak kitéve.