Okiratgyár működött egy budapesti férfinél

Hamis okmányok arzenálja - videóval, képgalériával
Hamis okmányok arzenálját találták egy budapesti lakásban
Vágólapra másolva!
Személyi igazolványt, lakcímkártyát, vezetői engedélyt, útlevelet, adókártyát, mozgásában korlátozott személy parkolási igazolását és érettségi bizonyítványt is hamisított egy budapesti férfi.
Vágólapra másolva!
Hamis okmányok arzenálját találták egy budapesti lakásban Forrás: Police.hu

A 45 éves férfi megrendelésre dolgozott - írta meg a police.hu. Számtalan jó minőségű hamis közokiratot készített. Amikor január 10-én az otthonában és más helyszíneken is házkutatást tartottak a nyomozók, megtalálták a hamis közokiratok előállításához szükséges eszközöket:

a présgépet, számítógépeket, laptopokat, scannereket, nyomtatókat, acélvágólapokat és a nagyítókat is.

Mindent legyártott, amit megrendeltek tőle Forrás: Police.hu

Ezek mellett plasztik kártyákat, bizonyítvány-borítókat, üres betétlapokat, lakcímet és személyi azonosítót igazoló hatósági bizonyítványokat, hologram matricákat, adókártyákat, kitöltetlen forgalmi engedélyeket is lefoglaltak.

Több elkészített hamis közokirat is előkerült a lakásából, valamint különböző hatóságok és intézmények száraz bélyegzői, vezetői engedély H betűjelzése és eredeti okmányok fénymásolatai is.

Profi eszközökkel dolgozott az okirathamisító Forrás: Police.hu

Az elsődleges szakértői vizsgálat szerint a férfi

személyi igazolványt, lakcímkártyát, vezetői engedélyt, útlevelet, adókártyát, mozgásában korlátozott személy parkolási igazolását és érettségi bizonyítványt

is hamisított.

A férfit elfogták, gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amit a bíróság tegnap el is rendelt. A férfi ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közokirat-hamisítás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Bizonyítványt is hamisított Forrás: Police.hu