Kormányváltást és új politikai irányt akar az LMP

Szél Bernadett; Hadházy Ákos
Budapest, 2016. július 16. Hadházy Ákos újonnan megválasztott társelnök, aki a megüresedett országgyűlési képviselői mandátumot is megkapja, és Szél Bernadett, az LMP társelnöke a párt tisztújító kongresszusa közben sajtótájékoztatót tart a budapesti Lurdy Házban 2016. július 16-án. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
2018-ban az országgyűlési választáson egyedül induló LMP célja a kormányváltás lesz, és az, hogy a politika új irányt vegyen az elmúlt 25 év kormányainak politikájához képest. A párt két, szombaton újraválasztott társelnöke tartott sajtótájékoztatót vasárnap.
Vágólapra másolva!

Az LMP szombati kongresszusán újraválasztotta a párt korábbi társelnökeit, Szél Bernadettet és Hadházy Ákost. A társelnökök vasárnap tartottak sajtótájékoztatót Budapesten, ahol beszéltek a terveikről, és bemutatták az LMP országos elnökségének tagjait is.

Szél Bernadett társelnök és Schiffer András korábbi társelnök az LMP szombati kongresszusán Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Szél Bernadett elmondta, hogy az LMP már egy korábbi kongresszuson kialakította szövetségi politikáját, aminek lényege, hogy egyedül indul a választáson. Hadházy Ákos ezt azzal egészítette ki, hogy nem az ellenzéki oldalról kívánnak szavazókat nyerni, hanem a kormánypárti voksolókat szeretnék meggyőzni.

A sajtótájékoztatón továbbra is hangsúlyozták, hogy szerintük szükség van az adórendszer átalakítására, mert az lehet valódi megoldás a bérek felzárkóztatásához. Emellett

fontos célnak tartják az oktatás, valamint az egészségügy forrásainak jelentős növelését.

Hadházy Ákos újraválasztott társelnök az LMP szombati kongresszusán Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az LMP titkára,

Sallai R. Benedek országgyűlési képviselő lett, aki így a párt elnökségi tagjává is vált.

A testületbe újonnan bekerült Schmuck Erzsébet, az LMP parlamenti frakciójának vezetője, Ábrahám Júlia egészségügyi szakszóvivő, Jancsó Andrea budapesti IX. kerületi önkormányzati képviselő, valamint Komlósi Csaba kulturális szakszóvivő, egri önkormányzati képviselő.

A kilenctagú testület tagja maradt Ungár Péter II. kerületi önkormányzati képviselő, külpolitikai szakszóvivő és Ferenczi István közösségi képviseleti szakszóvivő. Szél Bernadett elmondta azt is, hogy az új elnökség ezt követően alakítja ki álláspontját arról, kit támogat vagy jelöl köztársasági elnöknek.