Direkt lázítom a diákjaimat

2017.01.19. 08:55

„Az adófizetők pénzén illik olyan irodalmat művelni, amiben az adófizető is örömét leli – ez a mi koncepciónk a sajnálatos módon egyre inkább eluralkodó, belterjes irodalommal szemben” – mondta az Origónak adott interjújában Orbán János Dénes, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia vezetője.

Melyek az Akadémia tevékenységének eddigi eredményei?

A szépirodalom-oktatás legfőbb eredményét maguk a művek képezik. Folyamatosan születnek a művek: ahogy az idő telik, napjaim egyre nagyobb hányadát töltöm olvasással. Az inicializáló első szemeszter lejárt, a 44 íróból – pályakezdők, mentorok, oktatók – álló csapat összeszokott, összebarátkozott, és megtörtént az enumeráció, azaz fölsorakozott a kis sereg. Szándékosan mondom ezt, ugyanis így történik az eposzokban is, ezért viseli az Enumeráció címet a tavalyi év végén publikált antológiánk, amelyben mindannyian szerepelünk egy-egy csokornyi írással.

684 oldalas, egykilós, vaskos szépség ez a könyv, sok különböző egyéniség, hang, műfaj – mégis harmonikus, egységes egész. Ez a kézzelfogható eredmény, és persze a sok folyóirat-publikáció, az idénre tervezett könyvek, amelyeket még írunk, vagy már szerkesztés alatt vannak. Az állandó mentorálás mellett voltak szakmai hétvégék, workshopok, egy nyári és egy őszi tábor, irodalmiműsor-szolgáltatás fesztiválokon és városnapokon, együttműködés az Anna & the Barbies zenekarral és a Fővárosi Nagycirkusszal az Utópia című koncertsorozatban, de ez persze a mi akadémiai-irodalmi életünk: az olvasónak a mű a fontos.

Megjelent az Előretolt Helyőrség Íróakadémia legújabb kiadványaForrás: Mohácsi László Árpád

Milyen tervekkel készülnek 2017-re?

Mindenekelőtt új helyre költöztünk, az eddigi bérleményt kinőttük, hiszen idén megduplázódik az Íróakadémiában tevékenykedők száma. Újabb évfolyam indul, kritikai műhely beüzemelését is tervezzük, rendhagyó, nagy költségvetésű, kétéves alkotói ösztöndíj-pályázatot írunk ki, de lesz regény- és verspályázat is, rendkívüli pályadíjakkal. Bár más kiadókkal is együttműködünk, saját kiadót alapítunk. Nagyon sok könyv van előkészületben, mentoraink nemcsak oktatásra, hanem évi egy könyv megírására is szerződtek, és bizony – bár ebben az évben még nem terveztük – debütkötetek is esedékesek, ugyanis néhány pályakezdőnk szédületes iramban kezdett kiváló szövegeket alkotni. És nemcsak az Íróakadémia tagjainak műveit szándékozunk kiadni, hanem értékmentést is szeretnénk végezni. Számos méltatlanul elsikkadt íróról és műről tudunk az elmúlt évtizedekben, újabb esélyt szeretnénk adni nekik.

Az adófizetők pénzén illik olyan irodalmat művelni, amiben az adófizető is örömét leli – ez a mi koncepciónk a sajnálatos módon egyre inkább eluralkodó, belterjes irodalommal szemben. Minél több olyan települést szeretnénk fölkeresni, ahol csak elvétve fordul meg író, iskolákba látogatunk, elindul az irodalmi karaván, amely bejárja a Kárpát-medencét. Annak érdekében, hogy minél több olvasóhoz jussunk el, tárgyalásokat folytatunk több napilappal is egy irodalmi-kulturális melléklet kapcsán: úgy néz ki, hogy van rá fogadókészség. Ideje visszanyerni az olvasókat a szépirodalom számára.

Milyennek látja a pályakezdőket projektvezető oktatóként és mentorként?

Két évtizede foglalkozom tehetségkutatással, azt hiszem, jobban szeretem, mint magát az alkotást. Nincs nagyobb elégtétel annál, mint elnézni, miként csiszolódik egy szertelen ifjú öntudatos alkotóvá, nincs nagyobb öröm, mint amikor a várakozásaidat is felülmúló művekkel lep meg, és tudod, hogy ebben neked is szereped volt. Én Veronai Guarino pedagógiai elveit vallom (ő volt a mi Janus Pannoniusunk mestere, aki szakmai gyakorlatként pajzán epigrammákat is íratott diákjaival): szigorú tanulás – korlátlan egyéni és művészi szabadság. Szokatlan egy oktatótól, hogy lázítsa a diákjait, de én ezt teszem: legyenek bátrak, ne féljenek senkitől és semmitől, törjenek-zúzzanak a műveikkel. A művészet ősi metafizikája szerint ugyanis a fiataloké a megtermékenyítő lázadás, a paradigmaváltás szerepe. Erre a mai Magyarországon szükség is van, mert a lehetőségeket a szekértáborok tartják a kezükben, és sajnos ideológiai állásfoglalást várnak el cserébe, még a legfiatalabbaktól is.

Huszonkét pályakezdőnk van, nyilván nem egyenletes a színvonal, mint ahogy korkülönbségek is vannak (a felvételi kiírás szerint 18−25 év közöttiek jelentkezhettek). Vannak közöttük táltosok, akik kétszer annyit teljesítenek, mint amennyit elvárnánk tőlük, és vannak persze olyanok is, akiket többet kell noszogatni. Nagyon erős társaságnak érzem, nemcsak jó írók, hanem irodalmi vezéregyéniségek is nevelkedhetnek belőlük. Örülök, hogy egyre többen jönnek rá közülük arra, hogy jobb, ha a tudás az agyban raktározódik el, nem pedig a szervereken. Nyári táborunkba meghívtuk Makkai Ádám professzor urat, az idei év Kossuth-nagydíjasát. Amikor belelendült, és már szanszkritül kezdett el szavalni, szerintem minden pályakezdő rájött: bármi is jön divatba, nincs trendibb a tudásnál.

Tervezik-e a képzésük akkreditálását?

Fogas kérdés. Az tény, hogy az akkreditálás számos előnnyel járna: nagyobb anyagi kerettel, kevesebb támadással, minden bizonnyal nagyobb presztízzsel. De nehezen képzelem el, hogyan tudnánk egyeztetni a bürokráciát a kreativitással. Ez egy rendhagyó oktatás, egy írónak nemcsak tudásra és módszertanra van szüksége, hanem élményanyagra is. Netán bevehetjük a tanrendbe a „kávéházi gyakorlatok” kifejezést? Nem tudom. Van még időnk ezen gondolkodni, de ha valamitől feláll a szőr a hátamon, az az „okleveles író” kifejezés.

Orbán János Dénes szerint egy írónak nemcsak tudásra és módszertanra van szüksége, hanem élményanyagra isForrás: Bach Máté

Mit szól a legújabb támadásokhoz, amelyek a József Attila Kör részéről érte Önöket?

Ha a teljes vagyonodat egy árvaháznak ajándékozod, akkor is lesznek olyanok, akik szerint ezt hátsó szándékkal teszed. Ők civil szervezet, mi állami tulajdonban lévő nonprofit kft. − mind jogilag, mind céljainkban különbözünk. Mi ötven embernek (negyvenöt író és az adminisztráció) adunk kenyeret, ők egy írószervezet, amely tagjai érdekképviseletét, de nem közvetlen finanszírozását vállalta föl. Közöttünk is vannak JAK- meg FISZ-tagok, pályázati kiírásaink feltételeinek a fiatal írószervezetek tagjainak legtöbbje megfelelt, a kapu nyitva volt és nyitva van − arról már nem mi tehetünk, hogy ideológiai kérdéssé torzították, és nem éltek a lehetőséggel. Kommunikációs stratégiáikért ők a felelősek, lelkük rajta. Minket nem melegít a szájkarate, tesszük a dolgunkat.

Mit szól az önök elleni tüntetéshez, amit Pion István vezet majd?

Pion István petíciója a Tiltakozás a magyar irodalom ellehetetlenítése ellen címet viseli. Nehezményezi, hogy a kormány egy december 20-i határozatában 1 milliárd forintot ítélt meg a Kertész Imre Központ létrehozására, és 400 millió forintot a Kárpát-medencei Tehetséggondozó „Előretolt Helyőrség Íróakadémia" projektjére, miközben szerinte a műhelyek, folyóiratok nélkülöznek.

A petíció érdekes módon nem említi meg, hogy ugyanazon kormányhatározat 960 millió forintot bíz a Nemzeti Közművelődési Intézetre, hogy a vidéki folyóiratok között szétossza, a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalmi Kollégiuma pedig december 22-én 600 millió forint értékű pályázatot írt ki folyóiratoknak és portáloknak, miután az idén már több mint félmilliárd forintot juttatott ugyanerre a célra. És ez mind többlet, nem pedig valahonnan elvont pénz.

Ennek elhallgatása finoman szólva huncutság, mint ahogy az is szöget üthet a fejünkbe, hogy miért éppen Pion István, a Simicska-féle Magyar Nemzet alkalmazottja állt a mozgalom élére. Felvetődik tehát a kérdés: mennyi az irodalmi, és mennyi a politikai érdekek aránya ebben a történetben? Mindenesetre történelmet fognak írni: ez az első olyan tüntetés, amelyben az írók az ellen tiltakoznak, hogy a kormány több pénzt fordít az irodalomra.