Átláthatatlanul mennek el a százmilliók a Jobbiknál

2017.01.25. 14:49

Újabb részletek derültek ki a Jobbik pártalapítványának meglehetősen kusza finanszirozási rendszeréről. A 888.hu szerint a Jobbik alapítványi pénzből tartja fenn a párthoz közel álló N1TV-t is.

Az atlatszo.hu még 2015-ben közérdekű adatigénylés formájában derítette fel a Jobbik pártalapítványának kifizetéseit. Az akkori igénylésekből kiderült, hogy az országgyűlési választásokon leadott szavazatok után kapott állami támogatást – magyarán a közpénzt – a Jobbik évek óta arra használja, hogy pártalapítványi láncolatukon keresztül kifizesse a jobbikos Iránytű Intézetet, a Barikád című hetilapot, az Alfahír nevű portált és a Hatvannégy Vármegye Alapítványt is - írta a 888.hu.

Orosz Mihály Zoltán is kapott pénzt

A 2015-ös adatok szerint csak az Alfahír kis híján 40 millió forintnyi közpénzt tehetett zsebre a Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítványnak köszönhetően, míg a jobbikos elemzőintézet – az Iránytű – 2014-ben pedig 65 millió adófizetői forinttal lett gazdagabb. Az Iránytű Intézet megalakulása óta csaknem 400 millió forintot kapott a radikális párttól olyan tanulmányokért, melyekről nem szívesen beszél a Jobbik vezetése.

Orosz Mihály Zoltán egy kisebb rendezvény keretében felakasztott két izraeli politikust, a volt államfő Simon Pereszt és a miniszterelnököt, Benjamin Netanjahut ábrázoló bábut. Ő is kapott a Jobbiktól pénztForrás: Youtube

Mint arról az Origo korábban beszámolt, Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere, Usztics Mátyás színész, Budaházy Edda, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és többek között a Barikád című hetilap is komoly összegeket kapott a Jobbik pártalapítványától az utóbbi években. A Gyarapodó Magyarországért Alapítványon keresztül finanszírozza a radikális párt a hátországát és a médiáját.

Csak jobbikosok vannak a vezetésben

A CÖF ennek kapcsán kiadott legfrissebb közleménye szerint az Alfahír mellett azonban a jobbikos N1TV-t is a Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítvány (KMA) finanszírozza, amely nagy tételben (több mint 100 millió forintból) részesült alapítványi pénzből. A KMA vezetősége egyébként lényegében csak jobbikos politikusokból áll. Többek közt Schön Péter volt jobbikos gazdasági igazgatóból, Volner János alelnökből és Silhavy Máté párttagból.

Volner János is tagja az egyik jobbikos alapítvány vezetőségénekFotó: Polyák Attila - Origo

A CÖF szerint a KMA olyan pénzügyi visszásságokra sem tudott kielégítő magyarázatot adni, miszerint hogyan lehetséges az, hogy például 2014-ben az alapítvány a 24 milliós bevételéből 32,5 millió forintos kiadást realizált. Silhavy Máté, a KMA kuratóriumi elnöke válaszként azt közölte, hogy a KMA győztesként került ki a Jobbik által 2015-ben meghirdetett pályázaton, amelynek keretében meg is szerezték a kiírt 102,3 milliós támogatást.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK