Pelenkába csomagolva próbálta Csehországba csempészni a védett állatokat

Vágólapra másolva!
A teknősöket Hongkongban vette, három vietnami szelenceteknőst, négy lapos partiteknőst, és öt indiai skatulyateknőst. Az állatokat egyesével pelenkába csomagolva repülőn hozta Magyarországra, engedély nélkül.
Vágólapra másolva!

A repülőtéren a teknőcöket a kocsijába tette, és Csehországba indult. Komáromnál ellenőrizték az autóját, ekkor kerültek elő a bőröndjéből az állatok.

A teknősöket a győri állatkertben helyezték el, a férfi három évre is börtönbe kerülhet.