Közfeladatot ellátó személlyé minősítenék a szakszervezeti tisztségviselőket

Vágólapra másolva!
Törvénnyel változtatna a szakszervezeti tisztségviselők helyzetén az érdekképviseleti szövetség elnöke. Kordás László külön törvényben javasolná, hogy a szakszervezeti tisztségviselőket minősítsék közfeladatot ellátó személlyé - írja a Népszava.
Vágólapra másolva!

Úgy erősítené a szakszervezeti tisztségviselők védettségét a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke, hogy közfeladatot ellátó személyekké minősíttetné őket - írja a Népszava.

Kordás László egy érdekképviseleti törvény megalkotását kezdeményezi, és ebben kapna helyet e kitétel.

Az érdekképviseleti vezető a lapnak arról beszélt: munkahelyi, ágazati és konföderációs szinten is rendezni kell a munkáltatók és a dolgozók közti viszonyokat, a párbeszéd intézményrendszerét kell országos szinten is szabályozni.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke szerint most is szabályozzák az érdekképviseletek működését, csak be kell tartani a szabályokat.

Hozzátette, az utóbbi évtizedekben időnként felmerült a szakszervezeti tövény ötlete, de nem tudni, mivel lenne ez több a hatályos jogszabályoknál.