Ausztriába akarták becsempészni a migránsokat

Vágólapra másolva!
Embercsempészés miatt emelt vádat a Bajai Járási Ügyészség egy kilencfős bűnszervezet ellen, amelynek tagjai Szerbiából érkező migránsok illegális belépését és továbbszállítását szervezték meg Ausztriába.
Vágólapra másolva!

A banda 35 akciója során minden alkalommal 10-15 migráns szállítását szervezte meg és hajtotta végre. A bűnszervezet három vezetője ez idő alatt

legalább 12 millió forintra tett szert;

a "figyelők" pedig alkalmanként 50 ezer forintot, a sofőrök fuvaronként 500 eurót kaptak.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészségz összehangoltan működő csoport 40 és 43 éves kiskunhalasi irányítói szerbiai kapcsolataik révén szervezték meg 2013 októbere és 2014 novembere között

a zöldhatáron át Magyarországra érkező migránsok útját.

A két férfi bevonta 55 éves soltvadkerti ismerősét is, akinek a migránsok Ausztriába szállítása volt a feladata. Ehhez a három férfi Kalocsán és Szegeden bérelt furgonokat. A szabadlábon védekező három irányító-szervezőt és hat társukat bűnszervezetben elkövetett embercsempészéssel vádolják.