Bombát találtak a XII. kerületben

bombás
Ötven kilós, és kétszáz méteres százméteres sugaró körben pusztító erejű a magyar rombolóbomba
Vágólapra másolva!
Ötven kilogrammos magyar bombát találtak Budapest XII. kerületében, a Sashegyi út 2. számnál kedd délelőtt - jelentette be honvédség tüzérezrede. A bombát megmozdítani is veszélyes lenne.
Vágólapra másolva!

Örven kilós, II. világháborús rombolóbombát találtak kedden délelőtt Budán, a Sashegyi úton - a robbanótest egy építési területen fordult ki a földből.

Tűzszerészek veszik körül a munkagödörben talált bombát Forrás: Origo

A tűzszerészek már a helyszínen vannak, a magyar gyártmányú bomba hatástalanítását, illetve elszállítását azonban nehezíti, hogy mágneses gyújtószerkezete miatt elmozdítani is kockázatos.

A szakemberek ezért először a gyújtószerkezetet próbálják majd kiszerelni - tudtuk meg Kürti Dezsőtől, a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredének parancsnokhelyettesétől.

Ötven kilós, és kétszáz méteres százméteres sugaró körben pusztító erejű a magyar rombolóbomba Forrás: Origo

A munka akkor kezdődhet meg, ha környékbeli öt társasházat kiürítik, és a területet 200 méteres körzetben lezárják.