Hazahozzák a veronai buszbaleset áldozatainak holttestét

Szinyei Merse Pál Gimnázium veronai buszbaleset, Verona, buszbaleset, busz, kiégett, kiégett busz, helyszín, baleset helyszíne
Vágólapra másolva!
Pénteken tudják hazaszállítani a veronai buszbaleset áldozatainak holttestét Budapestre - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

A külgazdasági és külügyminiszter egy kérdésre válaszolva elmondta azt is: továbbra is két válságos állapotban lévő sérült van Veronában, ők mesterséges kómában vannak.
A holttestek hazaszállításával kapcsolatban annyit tudni még, hogy az illetékes olasz önkormányzat elkezdte a halotti anyakönyvi kivonatok elkészítését, eddig hét készült el, és az ígéretek szerint csütörtökre az összes meglesz.

Forrás: AFP

Szijjártó elmondta azt is, hogy a milánói főkonzulátus megadta a hazaszállításra vonatkozó engedélyt. Csütörtök reggel indul útnak három autó Magyarországról, amely hazahozza a holttesteket. A kocsikat konzul kíséri, valószínűleg pénteken érnek vissza Budapestre. A holttesteket a budapesti Honvédkórház fogadja majd.
Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy a balesetben maradtak épen csomagok, ezek hazaszállításáról már egyeztettek az olasz hatóságokkal, és csütörtökön egy jármű indul a minisztériumból a csomagokért.
Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében oszlopnak ütközött és kigyulladt egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.