Több száz lábtörés, kartörés, fejsérülés történt

tél hó időjárás budapest illusztráció budai vár Téli időjárás Budapesten
Téli időjárás Budapesten
Vágólapra másolva!
Húsz százalékkal több dolguk volt a mentőknek a csúszós utak és járdák miatt, kedd délután szinte percenként érkeztek a segélyhívások.
Vágólapra másolva!

A csúszós utak miatt a mentők feladatszáma jelentősen, mintegy 20 százalékkal emelkedett – mondta az Origónak Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője.

Az elmúlt 24 órában országosan mintegy 3500, a fővárosban pedig több mint 1000 esetet láttak el,

ezek között több száz, elesésből származó lábtörés, kartörés, fejsérülés volt.

Kedd délután a főváros területéről szinte percenként érkeztek a segélyhívások, a mentők szabadnapos dolgozók behívásával, tartalék kocsik beállításával erősítették meg a szolgálatot.

Főleg lábtörések, kartörések, fejsérülések miatt riasztották a mentőket Fotó: Hirling Bálint - Origo

Szerdára némileg csökkent az esetszám, de

továbbra is sok sérült gyalogoshoz riasztják a mentőket.

Győrfi Pál hozzátette, hogy a figyelmeztetések továbbra is érvényesek: mindenki közlekedjen nagyon óvatosan, aki teheti, halassza el a programjait az útviszonyok javulásáig.