Európa egyik legkorszerűbb sugárterápiás központja jön létre Budapesten

Vágólapra másolva!
Megújulnak az Országos Onkológiai Intézet sugárterápiás berendezései.
Vágólapra másolva!

Európa egyik legkorszerűbb sugárterápiás központja jön létre Budapesten, az Országos Onkológiai Intézetben - mondta Kásler Miklós, az intézet főigazgatója a Magyar Időknek.

Márciusban kezdődik és az év végére vagy 2018 elejére érhet véget a beruházás, amelynek részeként az összes régi sugárterápiás berendezést újra cserélik.

Hat besugárzókészülékük közül öt már elavultnak számított. Kettőt korábban, mintegy másfél milliárd forint értékben saját költségvetésből lecseréltek, hármat pedig a következő hónapokban fognak.

Az utóbbi évek vidéki fejlesztéseivel együtt a magyarországi sugárterápia az európai középmezőny felső részébe kerül. Ennek nagy jelentősége van Magyarországon, ahol vezető halálok a rák, és abban a központban, ahol évente 9000 beteg kap besugárzást, az összes páciens egyharmada.