Falhoz állították a hajdúsámsoni dílereket

Hajdúsámson
Az öt férfit dizájnerdrogok terjesztésével gyanúsítják
Vágólapra másolva!
Rajtaütöttek a feltételezett hajdúsámsoni elosztókon, tizenkét helyszínen tartottak házkutatást a debreceni Cívis bevetési egység rendőrei.
Vágólapra másolva!

Főként fiataloknak adott el dizájnerdrogot a rendőrség szerint az a hajdúsámsoni dílercsoport, melyet szombaton, összehangolt akció során számoltak fel a debreceni nyomozók.

A Cívis bevetési egység rendőrei 12 helyszínen tartottak házkutatást, és foglaltak le kis mennyiségű drogot.

Az öt férfit dizájnerdrogok terjesztésével gyanúsítják Forrás: Police.hu

A feltételezett öt terjesztőt otthonaikba fogták el, ellenük új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt indult eljárás, de a nyomozás során várhatóan más ügyekben is gyanúsítottá válnak.

Az öt, 19 és 24 év közötti gyanúsított mellett fogyasztókat is bevittek, őket tanúként halgatták meg a debreceni kapitányságra.