230 ezret kereshet egy kezdő kereskedelem-marketinges?

kereskedelem és marketing szak
kereskedelem és marketing szak
Vágólapra másolva!
Mivel foglalkozik valójában egy kereskedelem és marketing szakon végzett pályakezdő? Mennyi a kezdőbére? És mi a különbség két eltérő intézmény azonos képzése között?
Vágólapra másolva!

Szavazzon!

Tippeljen! Mekkora kezdőbérre számíthat egy kereskedelem-marketinges?

Hallgatókat kérdeztünk az Educatio oktatási szakkiállításon arról, mire számíthat, aki a szakra jelentkezik. Merthogy az elmúlt évek első helyes jelentkezési statisztikái alapján a kereskedelem és marketing szak egyike a legnépszerűbb képzéseknek. Első helyes jelentkezés ezen a szakon:

  • 2014-ben 1982 fő
  • 2015-ben 2001 fő
  • 2016-ban 2431 fő

De mit ad a képzés?

A képzés célja, hogy a hallgatók kereskedelmi és marketinges szaktudásra és készségekre tegyenek szert. Vagyis gazdasági és üzleti ismeretekkel rendelkezhet az, aki sikeresen tesz államvizsgát, és védi meg szakdolgozatát.

A képzési idő 7 félév, vagyis 3 és fél év.

Az így végzett szakemberek alkalmasak különböző termékek és szolgáltatások keresletvezérelt beszerzésére és értékesítésére, kis- és középvállalatok kereskedelmi tevékenységének szervezésére és irányítására. Fontos kiemelni, hogy a képzést szakmai gyakorlathoz kötik.

A szakmai gyakorlat tizenkét hét időtartamú (nappali tagozaton 400 óra, részidős képzésben 200 óra) összefüggő gyakorlat.

Mégis, mennyit keresnek?

Egy debreceni hallgató szerint az alapfizetések 150 ezer forintnál kezdődnek azoknál, akik kereskedelem és marketing szakon végeznek, míg egy budapesti egyetem hallgatója már úgy látja, hogy a nettó átlagos kezdő kereset 225 ezer forint körül van.

A Felvi.hu 2013-as adatai 230 ezer forintos bruttó bért jeleznek, ami körülbelül 153 ezer forintos nettó fizetést jelent.

A képzést 2017. szeptemberben elindító intézmények:

Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar
Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar
Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Kar
Budapesti Metropolitan Egyetem Heller Farkas Turisztikai és Gazdasági Kar
Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar
Edutus Főiskola
Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar
Eszterházy Károly Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar
Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Kar
Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar
Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar
Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar
Pallasz Athéné Egyetem Gazdálkodási Kar
Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar
Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar
Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar
Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar
Wekerle Sándor Üzleti Főiskola