Vágólapra másolva!
Akciót indítanak Budapesten a mozgáskorlátozott-igazolványok használatának ellenőrzésére. A cél az érvénytelen, valamint a jogsértően használt igazolványok elleni fellépés.
Vágólapra másolva!

Átfogó ellenőrzéssorozatot indított a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) a mozgáskorlátozottaknak kiállított parkolási igazolványokkal kapcsolatos jogsértések felderítése és a jogszerűtlenül elfoglalt parkolóhelyek felszabadítása érdekében.

A vizsgálat célja az érvénytelen, valamint az érvényes, de jogszerűtlenül használt igazolványok elleni fellépés.

A közterület-felügyelő szabálysértés esetén ötvenezer forint helyszíni bírságot szabhat ki, a szabálytalanul várakozó gépjárművet elszállíthatja vagy kerékbilincset tehet rá.

Szigorú fellépést ígérnek a csalók, jogsértők ellen Forrás: Thinkstock

A parkolási igazolvány okirat, amelynek meghamisítása, jogosulatlan használata bűncselekmény. Az első akciósorozat a korlátozott forgalmú övezetekbe mozgáskorlátozottak igazolványával behajtók, valamint a mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóhelyeken állók ellenőrzésére terjedt ki.