Jeges ár a Tiszán

jégtörő, Jégvirág, Tisza
Tiszalök, 2017. január 10. Összefüggő jégtakaró borítja a Tiszát a Tiszalöki Vízlépcső felett 2017. január 10-én. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság Jégvirág II. és IX. jégtörő hajói és hajósai 24 órás szolgálatban állnak készenlétben a Tisza menti műtárgyak védelmére. Addig csak az állomáshelyük jégtelenítésére indítják be a motorokat, hőmérséklettől függően 2-5 óránként. MTI Fotó: Balázs Attila
Vágólapra másolva!
A Tiszán jeges árhullám vonul le, emellett az országban már tíz szakaszon rendeltek el belvízvédelmi készültséget.
Vágólapra másolva!

A Tisza az országhatártól Tivadarig apad, lejjebb árad. A Szamos és a Túr végig árad.

A folyók jegén tartózkodni tilos és életveszélyes.

Vasárnap elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve Ausztria keleti részén hullott számottevő csapadék, ami ezeken a tájakon hétfőn is várható.

A Tisza felső, kárpátaljai szakasza már apad, a jég döntő része levonult, de a vízgyűjtőn felhalmozódott hó olvadása tovább táplálja az árhullámot.

A Tisza vízállását a jéghelyzet nagymértékben befolyásolja.

A folyón további áradás várható, készültségi szint közelében maradnak a vízállások.
A Tisza az országhatártól Szatmárcsekéig jégmentes, innen Tiszamogyorósig zajlik a jég, Tiszamogyorós és Zsurk között torlódott állójég van (alatta jégzajlás), majd Záhony térségében 6 kilométer hosszban megcsúszott állójég van. Tiszabezdéd alatt a torkolatig a folyó be van fagyva, illetve megszakításokkal állójég van rajta.

Január 10-én ilyen összefüggő jégtakaró borította a Tiszát a tiszalöki vízlépcső felett Forrás: MTI/Balázs Attila

A Szamos Dés alatti szakaszán több kilométer hosszan jégtorlasz indult el a folyón, várhatóan 2-3 méterrel emelkedik a vízszint a jégtorlasz mögött.

A magyar jégtörő hajók továbbra is dolgoznak Szerbiában a jégtorlaszok bontásán.

A Jégtörő VII völgymenetben Belgrád irányába indult vissza a megbontott torlasz jegét terelni, aprítani, a Széchenyi pedig folytatta útját, hogy az Újvidék feletti szakaszt felügyelje.

Az országban öt vízügyi igazgatóság területén tíz szakaszon rendeltek el belvízvédelmi készültséget. Ebből két szakaszon másodfokú készültség van érvényben.