Óriásit tévedtek a dunakeszi MSZP-sek

Vágólapra másolva!
Összekeverte a Pest megyei választókerületeket az MSZP dunakeszi szervezete. A helyi szervezet élén egyébként egy jogerősen elítélt politikus áll.
Vágólapra másolva!

Az MSZP dunakeszi vezetése lehet, hogy azt sem tudja, hogy melyik országgyűlési választókörzethez tartozik a város. Ez abból derül ki, hogy gunyorosnak vélt versikében próbálták támadni Tuzson Bence országgyűlési képviselőt, mondván, helyette Rétvári Bence államtitkár indul majd 2018-ban az országos választásokon a Fidesz–KDNP színeiben.

A Magyar Idők arról írt, hogy Rétvári Bence lehet a jelölt a Pest megyei 4-es választókörzetben. "A Fidesz–KDNP Pest megye 5. sz. választókörzetében Dr Tuzson Bence helyett (...) Rétvári Bencét indítja ogy. képviselőnek 2018-ban" – ez áll a szocialisták Facebook-oldalán.

Rétvári Bence azonban nem az 5-ös, hanem a 4-es választókörzetben indulna. Tuzson Bence pedig az ötös, azaz 5-ös választókörzet képviselője – írta meg a Dunakeszipost.hu.

Jogerősen elítélték az új elnököt

A dunakeszi MSZP egyébként az utóbbi hetekben arról vált ismertté, hogy új elnököt választottak Fári János személyében. Fárit 2011-ben sikkasztás bűntette miatt már egyszer elítélte a Dunakeszi Városi Bíróság. Ezt egyébként maga az érintett, Fári János ismerte el a 2016-os decemberi képviselő-testületi ülésen. Ugyanakkor arról is beszámolt, hogy két másik gazdasági bűncselekmény miatt is elítélték, de ezeket pénzbüntetéssel megúszta.