Jogerős: diszkriminálta a rendőrség a gyöngyöspatai romákat

Vágólapra másolva!
A Kúria döntése nyilvános elégtétel adására is kötelezte a hatóságot.
Vágólapra másolva!

Jogerősen pert nyert a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a rendőrséggel szemben a gyöngyöspatai romák diszkriminálása ügyében a Kúrián. A Kúria kimondta: a rendőrség 2011-ben hátrányosan megkülönböztette a helyi romákat azzal, hogy elmulasztott megfelelően fellépni a szélsőségesekkel szemben.

A Kúria a jogsértés megállapításán túl eltiltotta a rendőrséget a jövőbeni hasonló jogsértésektől, emellett nyilvános elégtétel adására is kötelezte.

A civil jogvédő szervezet a saját nevében perelte be a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságot a gyöngyöspatai romák jogainak érvényesítése érdekében az egyenlő bánásmódról szóló törvény alapján. A per célja az volt, hogy a bíróság kimondja: a rendőrség 2011-es gyöngyöspatai fellépése nem volt törvényes és sértette a helyi romák egyenlő bánásmódhoz való jogát.

A TASZ közleménye szerint a szerdai ítélet

A Kúria indokolásában hangsúlyozta, hogy a gyöngyöspatai szélsőséges járőrözés a cigányok elleni sorozatgyilkosság utáni legsúlyosabb rasszista cselekmény volt Magyarországon. Ez ellen a rendőrségnek nyilvánvalóan fel kellett volna lépnie - áll a civil jogvédők közleményében.

A Kúria közleményében úgy pontosította a TASZ által közölteket, hogy a kereset másik elemét illetőena másodfokú, jogerős ítélettel értett egyet a Kúria - ez a rendőrség szabálysértési gyakorlatára vonatkozott.

Ebben az ügyben elutasította tehát a Kúria a TASZ jogsértés megállapítására irányuló kérelmét.

"A kihirdetett ítélet szóbeli indokolásánál a tanácselnök tévesen szóban olyan indokolást adott, amely szerint a Kúria a rendőrség szabálysértési gyakorlata miatt is megállapította a rendőrség felelősségét a zaklatás, illetve a közvetlen hátrányos megkülönböztetés miatt. Ellentétben áll tehát az ítélet rendelkező része és annak szóbeli indokolása. Ugyanakkor a döntés hatályát az ítélet rendelkező része adja" - áll a Kúria szerdai határozathirdetésről szóló közleményében.