Antiszemita botrányok után Vona egy New York-i zsidó lapban magyarázkodik

Vona Gábor, Jobbik, Magyar Gárda, WikiLeaks
Vágólapra másolva!
A tekintélyes amerikai zsidó lap újságírója azt írta, hogy Vona Gábor, a magyar szélsőjobboldali pártelnök először mutatja meg új oldalát a zsidó nyilvánosság számára. A cikkben azonban nem feledkeznek el szembesíteni a pártelnököt a hosszú ideje felhalmozott idegengyűlölő, antiszemita jobbikos politizálással is.
Vágólapra másolva!

Vona Gábor, a Jobbik elnöke hosszabb interjút adott a Forward nevű amerikai zsidó lapnak, amely angolul és jiddisül is olvasható.

A cikk készítője felelevenítette a párt botrányait, többek között a Magyar Gárda félkatonai szervezet 2007-es megalapítását, amit a magyarországi cigányság elleni erődemonstrációkra is felhasználtak, továbbá idézi a Jobbik politikusainak antiszemita felszólalásait is.

A cikkben elmondták, hogy Vona a Magyar Gárda megalapításában is részt vett, majd a félkatonai szervezetet illegálisnak minősítette és feloszlatta a magyar bíróság. A cikk felidézi többek között a Jobbik cigánybűnözés szóhasználatának az elterjesztését is.

A Gárda-alapító

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Mossa kezeit

A cikk megemlítette a jobbikos Gyöngyösi Márton 2012-es a parlamenti felszólalását is, amiben a politikus azt mondta, hogy itt lenne az ideje annak,

Vona úgy próbálta magyarázni a nyilvánvaló antiszemita provokációt a lapnak, hogy a képviselőtársa később világossá tette, hogy nem zsidók és izraeli állampolgárok, hanem a képviselők között minden kettős állampolgárt listázására gondolt.

A Jobbik antiszemita botrányai közé tartozott az is, amikor szintén 2012-ben Baráth Zsolt képviselőjük a parlamentben napirend utáni felszólalásában felidézte a 130 évvel ezelőtt történt tiszaeszlári eseményeket, azt állítva, hogy még mindig nem derült ki az igazság.

1882-ben a nyírségi faluban eltűnt, majd holtan találták Solymosi Eszter cselédlányt, akinek halálával kapcsolatban a vérvád középkori babonájával meghurcolták a Tisza-menti település zsidó lakosságát, azzal vádolva őket, hogy rituális gyilkosságot követtek el.

Vona a lapnak azt is állította, hogy az elmúlt két-három évben világossá tette, hogy nem tűri az antiszemitizmust a Jobbikban, sőt szankcionálni is fog minden zsidóellenes kijelentést.

Tavaly a pártszóvivőjével együtt levélben köszöntötte hanuka alkalmából Köves Slomó rabbit, amire a Jobbik vecsési szervezete a Facebookon azt írta, hogy:

Vona etikai eljárást kezdeményezett a vecsési Jobbik ellen, azonban a szervezet még mindig működik. Semmi nem történt az etikai vizsgálattal kapcsolatban, valójában egyre nyilvánvalóbb, hogy az álbaloldali fordulatot mutató Vonának valójában esze ágában sincs leszámolni a párton belüli szélsőségesekkel, jelen esetben a trágár és antiszemita közleményt kiadó vecsési szervezettel.

Vona az antiszemitizmus elleni fellépését azzal is bizonyítani akarta a lapnak, hogy amikor 2015-ben Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselőről kiderült, hogy

korábban beleköpött a Duna-parti holokauszt-emlékműbe, akkor Vona leküldte Kulcsárt a Duna-partra, és lefényképeztette egy virággal.

Cipők a Duna-parton Forrás: Wikipedia

Hiteltelen néppártosodás

A lap felidézte Vona 2013-as üzenetét Ilan Mor izraeli nagykövetnek,

akit azzal vádol, hogy népe világuralomra tör, azonban Vona és a Jobbik nem lesznek Izrael kutyái.

Vona a lapnak már azzal próbálta szépíteni a mondandóját, hogy:

Vona Gábor a lap kérdésére egyértelművé is tette, hogy szándékosan nyitnak új szavazók felé annak érdekében, hogy kormányra kerülhessenek. Szóba került a kommunikációváltás is.

A kommunikációváltással függhet össze, hogy a Magyar Idők értesülései szerint megszűnik a Barikád nevű radikális, jobbikos hetilap, a most csütörtökön megjelenő lesz az utolsó szám, ezt a lap főszerkesztője, Pörzse Sándor erősítette meg.

Pörzse szerint a lap megszűnésének anyagi okai voltak.

Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója, a lapot eddig komoly összeggel finanszírozó jobbikos pártalapítvány, a Gyarapodó Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke

is anyagi okokkal magyarázta a lap bezárását.

Az anyagi okok - kevesebb pénz - nyilván összefügg a rosszul sikerült, hiteltelen ideológiai váltással. A Századvég és Medián tegnap megjelent kutatásai is egyértelműen azt mutatják, hogy rengeteg szavazatot vesztett a Jobbik. Ebből a tényből logikusan következik, hogy a Jobbik támogatói köre is egyre szűkül, hiszen reménytelennek látszik, hogy a káosz és a bukás spiráljába került párt megerősödhetne.