Miért slágerszak a gazdálkodási és menedzsment szak?

2017.02.13. 09:01

Mivel foglalkozik valójában egy gazdálkodási és menedzsment szakon végzett pályakezdő? Mennyi a kezdőbére? És mi a különbség két eltérő intézmény azonos képzése között?

 

Hallgatókat kérdeztünk az Educatio oktatási szakkiállításon arról, mire számíthat, aki a gazdálkodási és menedzsment szakra jelentkezik. Ugyanis az elmúlt évek első helyes jelentkezési statisztikái alapján ez egyike a legnépszerűbb képzéseknek. Az összes jelentkező ezen a szakon:

  • 2014-ben 7069 fő
  • 2015-ben 6842 fő
  • 2016-ban 8358 fő

volt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Mégis, mennyit keresnek?

A magyar átlagkereset fölött, 200-300 ezer forintnál kezdődnek a fizetések– mondta az Origónak egy hallgató az Educatio szakkiállításán. Szerinte egy pályakezdő bére itt kezdődik azok számára, akik gazdálkodás és menedzsment szakon végeznek. Egy másik diák is 200 ezer feletti nettó fizetést említett, míg egy harmadik szerint átlagon felüli bérezésre számíthatnak a náluk végző hallgatók.

Az összeget nagyságrendileg eltalálták, viszont nem nettóban, hanem bruttóban:

a Felvi.hu felsőoktatási portálon a pályakezdők által kitöltött kérdőívek alapján összeállított adatok szerint a legnépszerűbb alapszakon az elmúlt években végzettek 2013-ban bruttó 239 ezer forintot kerestek havonta.

A HR Portal bérkalkulátora szerint

ez mindössze 159 ezer forint nettót jelent,szemben a diákok által említett 200-300 ezres fizetésekkel.

Ezt az összeget némileg árnyalja, hogy az elmúlt években folyamatosan nőttek a bérek: 2013 óta előbb 3 százalékkal, majd 4,3 százalékkal emelkedtek a nettó átlagkereseteka nemzetgazdaságban, míg tavaly az év első 11 hónapjában a nettó átlagkereset a személyijövedelemadó-szabályok változása miatt 7,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Ezek átlagkeresetek, nemzetgazdasági szinten, természetesen ágazatonként óriási különbségek vannak.

De mit ad a képzés?

A képzés célja olyan gazdasági szakemberek képzése, akik közgazdasági, alkalmazott gazdaságtudományi és módszertani ismereteik és a specializációk keretében megszerzett tudásuk birtokában képesek a gazdálkodó szervezetek és intézmények működési folyamatainak és gazdasági kapcsolatainak megismerésére, tervezésére, elemzésére.

A képzési idő 7 félév, vagyis 3 és fél év.

A gyakorlati tudás és tapasztalat megszerzése után pedig képesek a gazdálkodói, vállalkozói tevékenységek és folyamatok irányítására, szervezésére.

A szakmai gyakorlat tizenkét hét időtartamú (nappali tagozaton 400 óra, részidős képzésben 200 óra) összefüggő gyakorlat.