OLAF-jelentés: meghallgatnának három volt szocialista kormányfőt

2017.02.14. 15:27

A Fidesz szerint, akinek nincs takargatnivalója a 4-es metró beruházásával kapcsolatban, annak részt kell vennie az Országgyűlés gazdasági bizottságának szerdai, OLAF-jelentéssel foglalkozó ülésén.

Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy a parlamenti testület szerdai ülésére Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt szocialista miniszterelnökök mellett Demszky Gábor korábbi szabad demokrata főpolgármester is meghívást kapott.

A Fidesz azt üzeni Demszky Gábornak, hogy nem a liberális klubban kell magyarázkodnia, nem ott van elszámolnivalója, hanem a vizsgálóbizottságok és a hatóságok előtt

– jelentette ki az egykori főpolgármester hétfői kijelentéseire reagálva.

A kormánypárt ezért bízik benne, hogy a gazdasági bizottság megkezdheti minden idők legnagyobb korrupciós botrányának tisztázását – fogalmazott Hidvéghi Balázs, hozzátéve, amennyiben a meghívottak nem jelennek meg a testület előtt, akkor az nagy valószínűséggel azt jelenti, takargatnivalójuk van az ügyben. 

Hidvéghi Balázs felidézte, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése alapján a 4-es metró "gigaberuházásnak" mintegy harmadát, 166 milliárd forintot "elloptak, elcsaltak, vagy valamilyen szabályellenes felhasználással érintett", és ezért Magyarországot 59 milliárd forintos visszafizetésre kötelezhetik  Brüsszel irányába. 

A jelentésből egyértelműen megállapítható, hogy a történtekért a korábbi szocialista kormányokat és Budapest szocialista-liberális városvezetését terheli a felelősség – hangsúlyozta a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki hozzátette, az utóbbi napokban újabb érdekességek derültek ki a beruházásról. Példaként említette, hogy egy fővárosi felsővezető 40 százalékos kenőpénzt követelt, illetve az MSZP volt pártpénztárnoka, Puch László hozzá köthető cégen keresztül lehet érintett a botrányban. 

Hidvéghi Balázs szerint az eddigi információk alapján hatalmas korrupciós összefonódás sejlik fel, ezért mindenképpen választ szeretnének kapni arra, hogy pontosan kik voltak a szereplők, és hová került "az a tömérdek metrópénz, amely a jelentés alapján hiányzik, illetve nem megfelelően használták fel".