Javul az idő, de még marad a szmogriadó Budapesten

szmog szálló por budapest
Budapest, 2017. január 24. A Parlament épülete szmogban 2017. január 24-én. A fővárosban 2017. január 22-én elrendelték a szmogriadó riasztási fokozatát, 23-án kis mértékben javult a levegő minősége, de a riasztási fokozatot fenntartják. A magas szállópor-koncentráció miatt elrendelt közlekedési korlátozás is érvényben van. Reggel 6-tól 22 óráig Budapest közigazgatási területén tilos azzal a gépjárművel közlekedni, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód: 0, 1, 2, 3 vagy 4, valamint amelynek a forgalmi engedélyében nincs környezetvédelmi osztályt jelölő kód. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
A levegő minőségének javulása ellenére érvényben marad a szmogriadó tájékoztatási fokozata - közölte a Főpolgármesteri Hivatal péntekre virradó éjjel az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a szálló por koncentrációja csütörtökön már csak a Széna téren haladta meg a köbméterenként 75 mikrogrammos tájékoztatási küszöbértéket, miközben a Teleki tér környékén, Káposztásmegyeren, Budatétényen és a Dózsa György úti Honvéd-telepen már egészségügyi határérték, azaz 50 mikrogramm alatti, a hat többi ponton e két küszöb közötti értéket mértek.

Forrás: MTI/Mohai Balázs


Mint írták, az Országos Meteorológiai Szolgálat legújabb előrejelzése szerint pénteken a szálló por koncentrációja várhatóan még a tájékoztatási határérték körül alakulhat,

ugrásszerű változás nem, de kora estétől fokozatos javulás kezdődhet;

a hétvégén kisebb javulás vagy stagnálás valószínű, az egészségügyi határérték feletti szinttel, Hétfőtől változékonnyá válik az idő, a levegőminőség várhatóan tartósan az egészségügyi határérték alá csökken.

A tájékoztatási fokozat azon légszennyezettségi szint küszöbértékének elérését, illetve meghaladását jelenti, melynek rövid idejű hatása veszélyt jelent a lakosság egyes különösen érzékeny csoportjaira (gyermekek, időskorúak, krónikus betegek).

A fővárosban legutóbb február 1-jén volt érvényben szmogriadó, aznap a kora esti órákban vonták vissza a tájékoztatási fokozatot.