Sok hamis aláírás lehet az olimpiaellenes aláírások között

Budapest, 2017. január 19. A Momentum Mozgalom aktivistái aláírást gyűjtenek a Blaha Lujza téren 2017. január 17-én a 2024-es nyári olimpia budapesti megrendezése ellen. A Momentum az elkövetkező 30 napban azért gyűjt aláírásokat, hogy népszavazáson lehessen eldönteni Budapest rendezzen-e olimpiát, ha ennek jogát elnyeri a nemzetközi pályázaton. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Több mint 260 ezer aláírást gyűjtött össze a budapesti olimpiáról szóló népszavazási kezdeményezéshez a Momentum Mozgalom. Arra még heteket kell várni, hogy kiderüljön, valóban lesz-e referendum. Azt ugyanis egyelőre nem tudni, hogy hány érvénytelen aláírás van a leadott íveken. Az olimpiaellenes aláírások gyűjtését a politikai pártok segítették.
Vágólapra másolva!

A budapesti olimpiai pályázat visszavonása mellett kampányoló, arról népszavazáson dönteni kívánó Momentum Mozgalom határideje ma, pénteken járt le, eddig kellett összegyűjteni a szükséges 138 ezer aláírást. Végül 266 151 darab támogató aláírást gyűjtött össze és adott le péntek délután a Momentum Mozgalom a Fővárosi Választási Bizottságnál, hogy népszavazást lehessen tartani a 2024-es budapesti olimpiai pályázatról.

A Fővárosi Választási Bizottságnak

45 nap áll rendelkezésére,

hogy megállapítsa, mennyi volt érvényes az összegyűjtött aláírásokból. Ha másfél hónapot nem is vesz igénybe az eljárás, az biztos, hogy még heteket várni kell, amíg kiderül: lesz-e népszavazás az olimpiáról Budapesten.

Még heteket kell arra várni, lesz-e népszavazás Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Kamu aláírások?

A Mandinert egy névtelenséget kérő informátor arról tájékoztatta péntek délelőtt, hogy ezek között tömegével lehetnek tudatosan kamu aláírások. Az egyébként nem alátámasztott állítás csupán azért látszott utánajárásra érdemesnek, mert politikailag mindenképp pikáns helyzet alakult ki azután, hogy a Momentum múlt héten hivatalosan is bejelentette: párttá alakulnak, indulnak a 2018-as választásokon. Ezek után észszerű elgondolás, hogy más pártok nem fogják saját támogatóik névsorát és lakcímét átadni friss konkurensüknek – legfeljebb kamu nevekkel és címekkel teleírt íveket.

Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke érkezik a Fővárosi Választási Iroda épületébe, hogy leadja az olimpiai népszavazás kiírásáért összegyűjtött aláírásokat Forrás: MTI/Bruzák Noémi

„Baromság!” – mondta a Mandiner.hu értesülésére az LMP egyik illetékese, aki közölte: maga is gyűjtött, és a párt minden esetben elkérte a lakcímkártyákat az aláíróktól. Elmondása szerint az érdekük az volt, hogy a segítő pártok közül ők gyűjtsék a legtöbbet: ez pedig teljesült is, harmincezer aláírást tudtak átadni a Momentumnak.

Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja nem tartja reális veszélynek, hogy szándékosan nem valódi íveket kevertek volna a momentumos kontingensbe.

Egyébként a baloldali ellenzéki pártok – a DK és az LMP kivételével – kezdetben még támogatták a budapesti olimpiát, de aztán az olimpia ellen fordultak.