Az Önszabályozó Reklám Testület különdíjat ajánlott fel a 2017-es Országos Tudományos Diákköri Konferencia részvevőinek, az önszabályozás mint jogi kategória témában született legjobb dolgozatot fogják jutalmazni.

A reklám önszabályozása és annak sikeres működése nemcsak a reklámipar szereplői számára fontos. Az önszabályozás ma már messze túlmutat a felelős kommunikáció és fogyasztóvédelmi szempontokon, írja közleményében az ÖRT.

Annak a szabályozási eszköztárban elfoglalt helye új megvilágítást kapott az EU 2016-ban közzétett úgynevezett „Better regulation" anyagában. Az ÖRT ezért is tartja fontos, hogy az egyetemi hallgatók idei tudományos seregszemléjén - az OTDK Konferencián - különdíjat ajánljon fel a témában született legjobb dolgozat szerzőjének.

Figyelemfelhívásnak szánják

"A különdíj felajánlásával szerettük volna felhívni a figyelmet az önszabályozásra, mint megismerni, kutatni való, és ami fő, jogászi témára. A különdíjról tájékoztattuk az egyetemek jogászprofesszorait, akik nagy örömünkre pozitívan fogadták a kezdeményezésünket. Mint volt főiskolai oktató és egyben TDK felelős szívemen viselem a kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatók elismerését, és mint ÖRT főtitkár pedig fontosnak tartom, hogy az önszabályozás jobb megismerése már egyetemi szinten megkezdődjön" – fogalmaz Fazekas Ildikó ÖRT főtitkár.