Ködre és ónos esőre ébredünk

köd
Nagykanizsa, 2017. február 16. A hosszú expozíciós idővel készült felvételen járművek haladnak a sűrű ködben az M7-es autópályán Nagykanizsa közelében 2017. február 16-án. MTI Fotó: Varga György
Vágólapra másolva!
Ha érdekességet lát, fényképezze le, és küldje el az Origo Facebook-oldalára, vagy ha egy hírt érdekesnek tart, küldje el a [email protected] címre.
Vágólapra másolva!

Az előttünk álló éjszaka a Tiszántúl kivételével többfelé képződhet sűrű köd, amely hétfőn napközben elsősorban a középső, illetve részben a keleti országrészben jelentősen gyengülhet, illetve megszűnhet – írja a Met.hu. Borult, ködös helyeken ónos szitálás, hószállingózás kialakulhat.

Hétfőn a párásság megszűnése után gyengén felhős időre van kilátás, de ÉK-en lehetnek tartósabban felhős tájak is – írja a Köpönyeg.hu. Csapadék nem várható.

5 és 11 fok közé erősödik a nappali felmelegedés.

Kedden erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és többfelé valószínű eső, záporeső. A nyugati szél megélénkül. +6 fok körüli értékeket mérhetünk a csapadékos időjárás hatására.

Szerdán és csütörtökön mindkét nap gyakran lesz erősen felhős az ég, és elszórtan kisebb eső, zápor is előfordul. A délnyugati szél több helyen megélénkül, nyugaton meg is erősödik. Egyre többfelé emelkedik +10 fok fölé a hőmérséklet csúcsértéke. Kora tavaszias idő ígérkezik.

Ha lemaradt volna a tegnapról

Boldog névnapot

Február 20. az év 51. napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 314 nap van hátra.

Ma az Álmosokat ünnepeljük.

Az Álmos török eredetű régi magyar férfinév, Árpád fejedelem apjának a neve. Jelentése: megvett, megvásárolt, más feltevések szerint: szerző. Az álom szóból való származása vitatott, de a legenda szerint anyja, Emese álmot látott, ezért nevezte fiát Álmosnak.

Távkapcsoló

A TV2 Az emlékmás új, 2012-es verzióját adja A szultána után, az RTL Klubon a Dr. Csont újabb részén izgulhatunk, a Viasat3 a Két pasi - meg egy kicsi hatodik évadját kezdi elölről. A FEM3 Bud Spencer sorozatát, az Őrangyalokat szedi elő, az HBO-n elindul a Született feleségek sötétebb változata, a Hatalmas kis hazugságok, az OzoneNetwork pedig A vad Latin-Amerikából ad egy kis ízelítőt 20 órától.

Heti mozipremierek

  • Az egészség ellenszere
  • John Wick: 2. felvonás
  • A régi város
  • Szép álmokat!
  • Tékasztorik