Gyurcsány-mentes DK-ról álmodozik az MSZP

Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíció (DK) elnöke évforduló 5 év öt év
Budapest, 2016. október 22. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a párt megalakításának ötödik évfordulóján tartott rendezvényen a fővárosi Hotel Hungária City Centerben 2016. október 22-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Az LMP szerint a Jobbik nem XXI. századi párt, az Együtt maximum kávézni ül le Botkával, a Jobbik pedig nem tud mit kezdeni az olimpiával. A DK még nem tette fel magának a kérdést, hogy Gyurcsány vagy összefogás, az MSZP viszont biztosra mondja, hogy amíg Gyurcsány van, addig számára nem létezik a DK. Országgyűlési képvislőket kérdeztünk a parlamentben az első tavaszi munkanapon. 
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc nélkül el tudom képzelni az összefogást a Demokratikus Koalícióval (DK)

- ezt válaszolta Harangozó Tamás szocialista képviselő az Origónak, amikor arról kérdeztük, hogy szerinte ki lehet-e hagyni a DK-t a baloldali összeborulásból. Gyurcsány körül hetek óta izzik a levegő, az újabb csúcspont szombatra esett, amikor az MSZP nem hivatalos miniszterelnök-jelöltje kvázi visszavonulásra szólította fel az ex-miniszterelnököt.

Harangozó emlékeztetett rá, hogy ő már tavaly nyáron is világossá tette, hogy szerinte Gyurcsánynak el kell tűnnie a belpolitikából, éppen ezért nem is lepte meg különösebben Botka László hétvégi kirohanása. "Sok közös van az ő és az én programom között" - fogalmazott.

Harangozó Tamás Forrás: MTI/Földi Imre

A szocialista képviselő arról is beszámolt, hogy kidolgoztak egy antikorrupciós csomagot, amely elvérzett az igazságügyi bizottság előtt. Harangozóék nem adják fel, még egyszer be fogják terjeszteni az elképzelést, amelynek lényege, hogy a cégvezetők nem csak a szabadságukat kockáztatnák a mutyizással, hanem a vagyonukat is, az eltüntetett pénzt ugyanis vissza kellene fizetniük. "A politikusok vagyonbevallásán is szigorítanánk, aki nem a valóságnak megfelelően tölti ki a nyilatkozatot, az elveszítené a mandátumát" - ismertette a javaslatot. Harangozó úgy látja, hogy ez a szabályozás korábban létezett volna, akkor meg lehetett volna például akadályozni a 4-es metró körüli korrupciót. "Azok a politikusok, akik érintettek, most csomagolnának és elbúcsúzhatnának karrierjüktől" - hangsúlyozta. Egyébként, a 4-es metró körüli botrányok, ami a minden idők legnagyobb korrupciós ügye, a Demszky-korszakban történtek Budapesten, vagyis, amikor MSZP-SZDSZ-es városvezetés volt.

Botka csak kávét kap

Szabó Szabolcs az Együtt csepeli országgyűlési képviselője hétfőn elárulta, hogy az Együtt készen áll Botka László fogadására. A politikus azt mondta, hogy Szeged mszp-s polgármestere jelentkezett náluk, az Együtt pedig úgy döntött, hogy a miniszterelnök-jelöltnek a teljes pártelnökség előtt kell majd vázolnia, hogy képzeli a baloldali együttműködést.

"Konkrét dátum és helyszín még nincs, majd elkávézgatunk" - jegyezte meg.

Szabó azt is világossá tette, hogy az Együtt nem közösködik és külön listán fog indulni a 2018-as országgyűlési választásokon. A képviselő Botka hétvégi beszédéről azt mondta, hogy lehetett úgy értelmezni, hogy az Gyurcsány nyugdíjazásáról szólt, és a maga részéről ő így is értelmezte. Arra, hogy a DK végül benne lesz-e a baloldali összefogásban, szerinte egyedül Gyurcsány tud válaszolni.

A Jobbik és a XXI. század

Az LMP női társelnöke leginkább a Jobbikkal volt elfoglalva, Szél Bernadett például kétségbe vonta, hogy a XXI. századiságával előszeretettel felvágó Jobbik valójában XXI. századi párt lenne. "Ezzel mi vitatkozunk, szerintünk nem azért lesz valaki XXI. századi, mert még nem volt kormányon" - szúrt oda Vonáéknak. Szél szerint egyedül az LMP alkalmas arra, hogy jövőre leváltsa a Fidesz-KDNP kormányt és mivel erre más nem képes, nem is tud összefogni semelyik politikai erővel.

"Ez áll a Jobbikra is, minek fogjunk velük össze, ha aztán nem tudunk közösen kormányozni?" - magyarázta.

Botka szombati felszólalását az MSZP belügyének tartja, a szocialisták újrapozícionálásához sok sikert kívánt.

Szél Bernadett nem enged a 21-ből Fotós: Adrián Zoltán - Origo

Ügyek mentén azért kisegíti egymást a két párt, így az LMP várhatóan megszavazza a Jobbik európai bérunióról tartott vitanapi kezdeményezését, Vonák pedig cserében ugyanígy tehetnek az LMP, a magyar vidéket megcélzó vitanapi kezdeményezése kapcsán.

Gyurcsány vagy összefogás?

A DK-t ma Varjú László alelnök képviselte a sajtó előtt, aki megpróbálta elmagyarázni, hogy hogyan is zajlott Gyurcsány Ferenc pártelnök hétvégi újraválasztása. A DK ugyanis forradalmi megoldáshoz nyúlt: az interneten szavaztatta meg a szimpatizánsokat, hogy kit szeretnének elnöküknek. Gyurcsánynak nem volt ellenfele, így aztán a beérkező 2200 szavazat 98 százaléka Gyurcsányra érkezett. Az eset furcsasága, hogy március 4-én a párt kongresszus tart, ahol teljes tisztújítás is lesz, vagyis nem teljesen világos, miért volt szükség az interneten szavazni Gyurcsányról néhány héttel ezt megelőzően. Varjú azzal indokolta a lépést,

Mindenkit megnyugtatott, hogy erre egy auditált rendszert használtak, a módszert pedig a bíróság is elfogadta, vagyis Gyurcsány újrázása szabályosan zajlott le.

Varjú László nagy lehetőséget lát az internetben Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Az alelnök beszélt arról, hogy jelezték Botka Lászlónak, ők a maguk részéről szívesen leülnek vele tárgyalni az együttműködésről. A szocialista politikus viszont nem reagált a megkeresésre. Arra a felvetésre, hogyha választani kellene, a DK inkább Gyurcsány vagy az összefogás mellett döntene, Varjú kitérő választ adott. "Abban vagyunk érdekeltek, hogy a pártközi egyeztetések folytatódjanak, és hogy leváltsuk Orbánt" - ütötte el a kérdést.

A Jobbik ismerkedne az olimpiával

A Jobbik részéről Ander Balázst lehetett kérdezni, a parlamenti képviselőtől azt próbáltuk megtudni, hogy mit gondolnak az olimpiai pályázatról: legyen, vagy ne Budapesten olimpia. Ander kisebb gondolkodási idő után azt mondta, nem tud válaszolni, mert nem ismeri a részleteket és a vonatkozó hatástanulmányokat.

"A saját szavazóinkat is nehezen igazítanám el a kérdésben" - vallotta meg.