A BOM továbbra is támogatja a budapesti rendezést

2017.02.20. 15:32

A Budapesti Olimpiáért Mozgalom (BOM) változatlanul támogatja egy budapesti olimpia megrendezését. A BOM hétfői közleménye leszögezi, hogy a nyári olimpiai és paralimpiai játékok rendezési joga az Agenda2020 reformprogramnak köszönhetően ténylegesen elnyerhető Budapest számára, és megrendezhető úgy, hogy az Magyarország hosszú távú gazdasági érdekeit szolgálja.

A BOM szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által 2014-ben bevezetett reformprogram arra teremt lehetőséget, hogy Budapest olyan olimpiát rendezzen, amely nem hasonlít semmiben az elmúlt évtizedek rossz tapasztalatokkal bíró olimpiáihoz, amely nem hagy maga mögött athéni és riói romokat vagy montreali adóssághegyeket, ellenben hosszú távon az ország gazdasági felzárkózását támogatja.

Forrás: MTI

A közlemény hangsúlyozza, hogy a benyújtott pályázat a gazdasági fenntarthatóságra és az utóhasznosításra fókuszál, Barcelona és London példáját követve jelentős méretű "rozsdaövezetet fejlesztene és integrálna a fővárosban, miközben a közlekedési infrastruktúrát bővítené a vidéki helyszínek irányában."

A BOM szerint ennek köszönhetően a budapesti olimpia egy hosszú távú rendező és gyorsító erő lehet a gazdaság szereplői részére, amely olyan irányt és célt adna a fejlődésnek, amilyet utoljára az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz vezető úton volt tapasztalható.

Ezért az első közép-kelet-európai játékok elnyerése Magyarország és Budapest számára kivételes lehetőséget teremtene egy erőteljes gazdasági konjunktúraciklus eléréséhez - fogalmaz a kommüniké.

A BOM leszögezi, hogy a 2024-es pályázat politikai és társadalmi támogatottsága különböző okok miatt megbomlott, ugyanakkor véleménye szerint a kormánynak, a fővárosnak és a Magyar Olimpiai Bizottságnak az a közös feladata, hogy mihamarabb orvosolja az ehhez vezető okokat, és találja meg a politikai egységhez visszavezető utat, megerősítve azt egy népszavazással.

Forrás: MTI

"Ha ez valami oknál fogva már nem lenne lehetséges a 2024-es pályázat vonatkozásában, akkor deklaráltan 2019-re kell egy olyan politikai konszenzust teremteni az olimpia ügyében, amely lehetővé teszi, hogy a magyar főváros a 2024-es pályázat tapasztalataival és eredményeivel gazdagabban, valamint nem utolsó sorban a hibákból tanulva, még esélyesebben vághasson bele a 2028-as olimpiai játékok pályázati szakaszába" - áll a közleményben.

Pénteken a Momentum Mozgalom 266 151 aláírást adott le az olimpiarendezéssel kapcsolatos népszavazás érdekében. Az aláírásgyűjtésben az LMP, az MSZP, az Együtt és a Párbeszéd aktivistái is részt vettek. Az aláírásgyűjtést egyébként éppen arra az időszakra időzítették, amikor tudni lehetett, a NOB is készít nagymintás felmérést. Ezzel nyilvánvalóan csökkentették az esélyeket, és persze növelték a két rivális város, Párizs és Los Angeles esélyeit.

Forrás: MTI

 

A korábban az olimpiát támogató baloldali pártok hátat fordítottak az olimpiának, 180 fokos fordulatuk után már nincs meg a konszenzus ebben a kérdésben. Így az eddig kifejezetten esélyes pályázat esélytelenné válik.