Vágólapra másolva!
Nem politikusként, hanem társadalomtudósként támogatja őt a józsefvárosi időközi választáson a volt szocialista kerületi elnök - ezt állította Románné Bolba Márta, a magának Kocsis Máté elleni támadással ismertséget szerző evangélikus lelkész, aki a Közöd Civil Társaság jelöltjeként indul a VIII. kerületi időközi választáson. 
Vágólapra másolva!

A KCT ülésein rendszeres résztvevő az egykori szocialista kerületi elnök, Molnár György - írta a Lokál. Románné Bolba Márta a lapnak azt mondta, hogy "nem állok kapcsolatban semmilyen párttal, civil kezdeményezés élére állva tervezek politikai pályára lépni."

Románné Bolba Márta hétfőn jelentette be, hogy indul az előrehozott választáson. Annak ellenére, hogy korábban a Magyar Nemzetnek azt fejtegette, hogy ő nem politikus. Arra a kérdésre, hogy politikai aktivista-e, azt válaszolta, hogy "polgár vagyok, aki érdeklődik a helyi közügyek iránt" és ő csak nyilvánosan artikulálja közéleti kérdésekben a véleményét, mint sok művész és értelmiségi.

Románné Bolba Márta azzal lett ismert, hogy a kvótanépszavazás előtt egy nappal írt blogbejegyzésében azt állította, hogy két héttel korábban, egy zárt körű megbeszélésen, amire a nyolcadik kerületi polgármester, Kocsis Máté egyházi vezetőket hívott, senki nem tudta, hogy hangzik a népszavazási kérdés és azt sem, mi lesz a népszavazás jogi következménye. A cikk nem csak azért erősen vitatható, mert egy zárt körű megbeszélésről szólt, hanem, mert Bolba szavait a többi részt vevő vagy nem támasztotta alá, vagy kategórikusan cáfolta.

Kocsis Máté egyszerűen hazugságnak nevezte a lelkésznő írását. „Ez közönséges hazugság. Nem tudom, helyes-e, ha lelkészként valótlanságokkal, csúsztatásokkal szerez magának médiafelületet? Vagy bármit." - írta a polgármester január elején, amikor a blogbejegyzés előkerült. Amikor a Magyar Nemzet megkérdezte, honnan lehet tudni, hogy igazat mond, hiszen nem készült hangfelvétel, Bolba Márta cinikusan csak annyit mondott: "Maradjon rejtély".

Az időközi választást azért kellett kiírni, mert Balogh István Szilveszter fideszes képviselő lemondott a mandátumáról.Az biztos, hogy nem Bolba Márta lesz az egyetlen ellenzéki jelölt, mert indul Dopeman is, akit a baloldal támogat.