A fővárosi közgyűlés szerint kérdéses, van-e értelme fenntartani az olimpiai pályázatot

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Közgyűlés egyeztetésre kérte fel Tarlós István főpolgármestert a MOB-bal és a kormánnyal, van-e értelme fenntartani a pályázatot. A közgyűlés indoklása szerint a magyar olimpiai ügy jól haladt, de politikai haszonszerzés reményében indokolatlan és alávaló támadás érte. A 180 fokos fordulatot tett baloldali és liberális politikusok  elárulták a budapesti olimpiai ügyét, a nemzeti egység felbomlott és Budapest pályázati esélye jelentősen meggyengült. A testület döntött arról is, az Európai Csalás Elleni Hivatalnak a budapesti 4-es metró beruházásáról szóló jelentéséhez kapcsolódóan korrupciót vizsgáló munkacsoport hoz létre. 
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Közgyűlés határozatban kérte fel szerdán Tarlós István főpolgármestert, tárgyaljon a Magyar Olimpiai Bizottsággal (MOB) és a kormánnyal arról, hogy tekintettel "a megszűnt nemzeti egységre", van-e értelme fenntartani a budapesti pályázatot a 2024-es olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére. A testület erről Kocsis Máté (Fidesz) önkormányzati és rendészeti tanácsnok, józsefvárosi polgármester előterjesztésének elfogadásával - 19 igen szavazattal, 8 nem ellenében - döntött.

A Fővárosi Közgyűlés a határozatban megállapította, hogy

a pályázat mögött ez idáig fennállt nemzeti egység és konszenzus felbomlott,

amelyért azokat a pártokat és politikusokat terheli felelősség, akik a korábbi években támogatták az olimpiarendezést, és "most alkalmi politikai haszonszerzés reményében korábbi véleményükkel szembefordultak, ezzel felszámolták a korábban fennállt politikai konszenzust, és elárulták a budapesti olimpia ügyét".

Az indoklásban ez szerepel: A „magyar olimpiai ügy" tehát jól, bizakodásra okot adva haladt előre egészen a tavalyi év végéig. Azt a nemzeti egységet azonban, amely az eddigi időszakot jellemezte, politikai haszonszerzés reményében méltatlan és alávaló támadás érte. Azok, akik korábban többször, teljes mellszélességgel kiálltak a budapesti olimpia ügye mellett, hirtelen 180 fokos fordulatot vettek és - szembehelyezkedve saját korábbi álláspontjukkal – valótlanságokkal, demagóg állításokkal az olimpia megrendezése ellen próbálják hangolni Budapest lakosságát. E magatartásukkal ezek a baloldali és liberális politikusok elárulták a budapesti olimpia ügyét és az olimpiai szellemet. Kevés olyan példát tudunk mondani a rendszerváltás utáni történelmünkből, amikor ily kevesen ily nagy kárt okoztak ily sokaknak. Nekik köszönhetően a NOB által alapfeltételként megkövetelt nemzeti egység felbomlott, és Budapest pályázati esélye jelentősen meggyengült - áll az indoklásban.

Fürjes Balázs, a budapesti olimpiai pályázat vezetője azt mondta: Soha ilyen közel az olimpia lehetősége nem volt, ez most elillanni látszik. Azt is mondta: ha nem áll helyre az egység, akkor semmi esélyünk sincs. Hangsúlyozta: mindazok, akik kiálltak korábban az olimpia mellett, nem elvi támogatásról, hanem arról szavaztak a Fővárosi Közgyűlésben és a parlamentben, hogy Budapest beadja a pályázatát. Ha azok, akik meggondolták magukat, nem állnak vissza az ügy mögé, akkor egy hónapokkal későbbi népszavazás semmit sem fog tudni segíteni - jegyezte meg. Az ellenzéki politikusok kihátrálásával elveszett az az óriási esély, ami kétségtelenül volt.

Bizottság vizsgálja a metrókorrupciót

Az Európai Csalás Elleni Hivatalnak a budapesti 4-es metró beruházásáról szóló jelentéséhez kapcsolódóan korrupciót vizsgáló munkacsoport létrehozásáról is döntött a közgyűlés. A metrókorrupciót vizsgáló munkacsoport feladata annak kiderítése, hogy kik szerepelnek a metródossziéban,

továbbá kik a felelősök és hová kerülhettek az eltűnt pénzek.

A Tarlós István főpolgármester és Kocsis Máté által jegyzett javaslatot 27 igen szavazattal, egyhangúlag fogadták el.

Az öttagú testület tagjai: Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP), Orbán Gyöngyi (Fidesz-KDNP) Geiger Ferenc (civil szervezetek), Karsay Ferenc (Fidesz-KDNP) és Tokody Marcell (Jobbik). Az első három képviselő tagja volt az Alstom metrókocsik beszerzését vizsgáló ideiglenes bizottságnak. A testület elnökének Borbély Lénárd csepeli polgármestert választották, ő elnökölt az Alstom-bizottságban is. A jelentést május 31-ig kell elkészíteni majd a testületnek.

Miért nem akarták a közgyűlés elé vinni a szerződéseket?

Tarlós István főpolgármester a közgyűlésen arról is beszélt, ha annak idején 4-es metró szerződéseit közgyűlés elé vitték volna, ma talán nem itt tartanánk. De a 20 szerződés közül egyetlen egyet sem láthatott a közgyűlés, valamiért ezt nem akarták. Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala 400 milliárd forintnyi szerződést vizsgált,

ebből szabálytalansággal 272 milliárd,

bűncselekménnyel, csalással, visszaéléssel 167 milliárd forint érintett.

Az OLAF-jelentésből az is látszik, hogy nemcsak uniós, hanem magyar költségvetési pénzek is érintettek, egyértelmű, hogy a felelősség a baloldali kormányokat és a Demszky-féle budapesti városvezetést érintik. Jelenleg a nyomozóhatóság vizsgálódik, ha bebizonyosodik, hogy bűncselekményt követtek el, akkor a költségvetést ért kár miatt az okozó személyeknek, gazdasági társaságoknak kell helytállnia.

A Fővárosi Közgyűlés szerdai üléséről hamarosan részletes beszámolóval jelentkezünk.