Kocsis Máté: A baloldal hazudott az olimpiáról

2017.02.24. 18:02

Kocsis Máté egy interjúban azt mondta, az olimpia elárulását sokan sosem fogják majd megbocsátani a baloldali ellenzéknek. Szerinte a Momentum is átverte az embereket, és hosszú ideig nincs esély újabb magyar pályázatra.

"Megbocsáthatatlan bűnnek" nevezte Kocsis Máté józsefvárosi polgármester, fővárosi Fidesz-elnök a budapesti olimpiai pályázat elárulását. Kocsis Máté a Pesti Srácoknak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy azok, akik vették a fáradságot, és a demagóg ellenkampány mögé néztek, pontosan tudták, hogy milyen fejlesztéseket és gazdasági lendületet hozott volna egy 2024-es olimpiarendezés.

"Akik ezt szétverték, mérhetetlen bűnt követtek el, és biztosan sokan vagyunk, akik ezt sosem fogjuk elfelejteni."

Kocsis Máté arról is beszélt, hogy a baloldali politikusok sunyi módon felrúgták az olimpiai pályázat körüli egységet, amikor kisstílű politikai érdekek miatt egy nemzeti ügyből pártügyet csináltak. "Hazudtak az olimpiarendezés ügyében, hazudtak, amikor azt mondták, támogatják az olimpiai pályázat benyújtását, hazudtak, amikor megszavazták az ehhez szükséges döntéseket, és végül hazudtak, amikor hátba támadták a budapesti pályázatot" – fogalmazott. A politikus kiemelte, hogy mindez azért különösen fájó, mert korábban az olimpia kérdésében kormányokon átívelő egyetértés volt, akkor is, amikor a baloldal irányította a fővárost, és akkor is, amikor már a jobboldal.

Kocsis Máté haragszik a baloldalraFotó: Adrián Zoltán - Origo

A VIII. kerület polgármestere úgy értékelt, hogy a kialakult helyzetben az egyetlen felelős döntés az olimpiai pályázat visszavonása volt, mert az egység elvesztésével a szeptemberi NOB-döntéskor Magyarország könnyen kerülhetett volna szégyenteljes helyzetbe, ezt pedig nem szabad kockáztatni.

A mostani kormányoldal abban hibázott, hogy hitt a baloldali politikusoknak – jegyezte meg.

Kocsis szerint ugyanakkor a Momentum is átverte az embereket, hiszen a csoport (NOlimpia) eredetileg a pályázat visszavonását akarta, most ez megtörténik, mégis elégedetlenek. A politikus szerint ez "régi SZDSZ-es stílus, új SZDSZ-esekkel". "A Momentum csupán arra használta az ügyet, hogy a hátán felkapaszkodjon a politikába.

 Azzal kezdték a karrierjüket, hogy lerombolták egy nemzet álmát. Létre még nem hoztak semmit, de máris tönkretettek valamit."

A jövőbeni esélyekről Kocsis Máté azt mondta, hogy ha egy pályázó város visszalép, számolni kell azzal, hogy a következő jó néhány pályázási alkalommal nem veszik majd komolyan a próbálkozását. Szerinte 2028-ra biztosan nem lesz magyar kandidálás, és valószínűleg később sem lesz sok esélye ennek.