Sosem volt még ekkora hörgőgyulladásos járvány csecsemők közt Magyarországon

Vágólapra másolva!
Jelentősen nőtt idén a csecsemőknél a járványos hörgőgyulladásos esetek száma, sok kisgyermeket Debrecenben ápolnak.
Vágólapra másolva!

Hét súlyos, életveszélyes állapotban lévő, intenzív ellátást igénylő, elsősorban légúti infekcióban szenvedő csecsemőt fogadott az elmúlt egy hétben a DE gyermekklinikájának intenzív osztálya három olyan megyéből, amely nem az ellátási területéhez tartozik, mondta el Balla György, a Debreceni Egyetem (DE) gyermekklinikájának igazgatója.

A budapesti gyermekintenzívek megteltek

Az akadémikus közlése szerint klinikájuk az elsők között nyújtott segítséget az országos gyermek-intenzívellátás súlyos nehézségeinek megoldásához. Előzőleg a budapesti gyermek-intenzívosztályok telítettsége miatt

az országos tiszti főorvos azt kérte, hogy az intenzív ellátásra szoruló betegeket a közép-magyarországi régión kívülre szállítsák a mentők.

Balla György professzor tájékoztatása szerint az elmúlt egy hétben gyermek-intenzívosztályuk a saját ellátási körzetük mellett három megye – Nógrád, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok – kórházaiból fogadott súlyos, hörgőgyulladásos betegeket.

Ilyen súlyos járvány még nem volt

Az akadémikus különleges évnek nevezte az ideit, ugyanis – mint mondta – "ilyen súlyos lefolyású, járványos hörgőgyulladásos megbetegedés, amely elsősorban az érett csecsemőket támadta meg, még nem volt Magyarországon".

A debreceni klinika 12 ágyas gyermek- és 40 ágyas koraszülött-intenzívosztálya 100 százalékos kihasználtságban működik

ezekben a napokban, nem járványos időszakban ez az arány 70 százalék – közölte.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a koraszülötteket nem támadta meg a járványos megbetegedés, ők ugyanis minden esetben védőoltást kapnak a betegség ellen, e nélkül számukra halálos kimenetelű lehet a kór.

Fejlesztésekre lenne szükség

Balla György professzor, az Egészségügyi Szakmai Kollégium csecsemő- és gyermekgyógyászati tagozatának elnöke szerint

a gyermekintenzív-kapacitás növelésére hatékony megoldást jelentene, ha a 14 év alatti gyermekek esetében eltörölnék a volumenkorlátot.

Hozzátette, a mostani helyzet ugyanakkor ráirányította a figyelmet arra, hogy Magyarországon a gyermek-intenzívellátás fejlesztésre szorul. A kapacitásokat úgy kell kialakítani, hogy rendkívüli helyzetekben, járványok, tömeges balesetek esetén is mindenkit tudjanak fogadni – mondta.