Vágólapra másolva!
Újraindulhat a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség eladásának ügye a Fővárosi Ítélőtáblán március 17-én, miután a vádhatóság indítványozta az elsőfokú ítélet megsemmisítését és a megismételt tárgyalást – írta a Magyar Idők. A moszkvai nagykövet ellen hűtlen kezelés a vád, a bűncselekmény a Gyurcsány-kormány ideje alatt történhetett. 
Vágólapra másolva!

A lap szombati számában olvasható, hogy a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szerint a Budapest Környéki Törvényszék rosszul értékelte a bizonyítékokat, és

nem tárta fel teljesen a sokmilliárdos kárt okozó adásvétel körülményeit,

amikor felmentette a hűtlen kezeléssel vádolt Székely Árpád volt moszkvai nagykövetet és bűnpártolással vádolt társait.

Gyurcsány nagykövetét hűtlen kezeléssel vádolják

A vádhatóság szerint az épületet jóval a piaci ár alatt adták el 2008-ban, mert a költségvetés az összedőlés határán volt, az eladást a Gyurcsány-kormány idején az akkori nagykövet intézte, hűtlen kezelést elkövetve. Horváthné Fekszi Márta, a Külügyminisztérium volt államtitkára, Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója és Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatója, valamint további három vádlott bűnpártolást követett el a vád szerint – írták.