Tizenhat évet kapott két késelésért

Vágólapra másolva!
Jogerősen tizenhat év fegyházra ítélt emberölési kísérlet miatt a Pécsi Ítélőtábla kedden egy 59 éves zalai férfit, aki korábban két gyilkosságért összesen már csaknem húsz évet töltött börtönben, 2015 nyarán pedig megkéselt két embert.
Vágólapra másolva!

A táblabíróság sajtóosztályának közleménye szerint az ítélőtábla Tóth Sándor vezette tanácsa helyben hagyta az első fokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék határozatát, amely Sz. Zoltánt mellékbüntetésként tíz év közügyektől eltiltásra ítélte.

A bíróság megállapította: Sz. Zoltán

a legutóbbi börtönbüntetéséből feltételesen szabadult 2006 novemberében.

Egy zalai faluban élt 2011-től az élettársával, de a magatartása miatt megromlott a viszonyuk, ezért 2015 tavaszán a nő a gyermekeivel együtt egy másik községbe költözött a rokonaihoz.

Két embert megkéselt

A férfi ezt követően többször is felkereste a nőt, próbálta rávenni arra, hogy térjen vissza hozzá. Tavalyelőtt júniusban is megjelent a házánál, az utcáról kiabált be neki, az asszony azonban közölte vele, hogy nem megy vissza hozzá.

A férfi ekkor belépett a ház udvarára és egy késsel minden előzmény nélkül mellkason szúrt egy ott dolgozó férfit.

Ezt követően azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit megöl, és a késsel a kezében bement a házba. Miután volt élettársa a gyerekekkel és az ott lévő vendéggel bezárkózott az egyik szobába, Sz. Zoltán

a konyhában tartózkodók felé indult, és egy onnan kimenekülő asszonyt többször is megszúrt.

A megsebzett férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, a nőt nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülésekkel ápolták.

Enyhén értelmi fogyatékos

Az orvos szakértő szerint a vádlott enyhe értelmi fogyatékosságú, de elmebetegségben, leépülésben, tudatzavarban, személyiségzavarban nem szenvedett a késelés idején.