Nagy-Britannia nem zárja le hermetikusan a határait

2017.03.03. 17:10

„Legelsősorban az Egyesült Királyságban élő magyarok érdekeinek a védelme áll a figyelmünk középpontjában, a kilépési tárgyalások során el kell érni, hogy a britek garantálják az itt élő uniós, köztük a magyar állampolgárok által jelenleg az EU-tagság révén élvezett jogokat” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf az Origónak adott interjújában. Magyarország londoni nagykövete arról is beszélt, hogy most arra kell koncentrálni, hogy egy fair, kiegyensúlyozott megállapodás jöjjön létre a brit kilépés kapcsán.

A kilépésről szóló hivatalos értesítés beadására felhatalmazó törvényjavaslat parlamenti vitája során az elmúlt hetekben ismét meghallgathattuk az EU-ból való kilépés melletti és azt ellenző érveket. Ön, mint londoni magyar nagykövet, testközelből hogyan látja a brexit folyamatát, hová szeretnének végül a britek eljutni?

A legegyszerűbb megfogalmazása a dolognak az, hogy a britek szeretnék visszakapni az ellenőrzést az országuk felett. Az Egyesült Királyság az Európai Unió gondolatát kedvező gazdasági lehetőségeket nyújtó közösségként fogadta be. Idővel azonban az unió egy politikai projektté alakult, ami a britek hagyományos különállását egyre jobban sértette, és ráadásul fontos kérdéseket, mint a gazdasági világválság, a bevándorlás vagy a nemzetközi versenyképesség, tulajdonképpen sikertelenül kezelt. A britek számára a többi tagállam céljai az európai egységesülésről mindig is érthetetlenek és elvontak voltak. Ez jelentős megosztottságot okozott az időközben kormányzó erővé is vált konzervatív pártban, és ezt szerette volna felszámolni David Cameron a népszavazással.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A britek szeretnék visszakapni az ellenőrzést az országuk felettFotó: Polyák Attila - Origo

Az eredmény mindenkit meglepett, de azután a britekre jellemző pragmatizmussal, gyors és elég mélyreható politikai iránymódosítást is hozó miniszterelnök-váltással egység alakult ki a brexit mellett. Mire a kilépésről szóló hivatalos értesítés beadására felhatalmazó törvényjavaslat a képviselők elé került, addigra a parlament egységes lett, és az alsóház el is fogadta a kilépési tárgyalások megindítását, míg a felsőházban ez folyamatban van. Ne felejtsük el, hogy brexit sem először történik, VIII. Henrik is már kivezette egyszer ezt az országot az ő korának legerősebb európai szövetségéből, a római katolikus egyházból.

Londoni nagykövetként hogyan éli meg a brexit folyamatának mindennapjait?

Az ország többi részétől erősen különböző Londonban már mindenki brexitmérgezésben szenved, mivel a mindennapok politikáját gyakorlatilag csak ez határozza meg. A folyamat ugyanakkor ehhez képest nyugodt ütemben zajlik. A beharangozott gazdasági összeomlás nem következett be, és a font esése mellett stabil, jó eredményeket produkál az angol gazdaság. Míg a brexitet támogatók összezárnak, az EU-tagságot támogatók alól a referendum óta kicsúszott a talaj, nem tudnak egységesen fellépni. A vita a kormányzó párton kívül zajlik, de az igen erőtlen ellenzék nem tud átütő véleményt megfogalmazni. A fő ellenzéki párt, a Munkáspárt maga is megosztott a kérdésben, ezért nem képesek a kormány ellen hatékonyan politizálni.

"Theresa May végig az események higgadt irányítója maradt"Fotó: Polyák Attila - Origo

Természetesen sok aggódó, sőt vészjósló hangot is hallani think tankek, a média és különböző társadalmi szervezetek részéről, de ezek ellenére a népszavazás óta a kormányzást átvevő Theresa May és csapata higgadt profizmussal, a várakozások ügyes alakításával és megfontolt, világos beszéddel végig az események irányítója maradt. May miniszterelnök-asszony januári, Lancaster House-ban elmondott beszéde valóban fontos mérföldkő volt, amelyből világossá vált, hogy a kormányzó elit egy határozott, nem félmegoldásokat kereső kilépést támogat.

Milyen előnyöket kovácsolhat az Egyesült Királyság a kilépésből?

Az ország el kíván indulni egy világpiaci terjeszkedés felé, több lábon álló, új rendszert szeretnének létrehozni. Ennek egyik alapja az Egyesült Államokkal kötendő új kereskedelmi szerződés lehet, de több feltörekvő gazdasággal, például Indiával is hasonló kereskedelmi megállapodásokat kezdeményeznek. Fontos elvárás a kilépéssel szemben az, hogy szigorúbb ellenőrzés alá vonják a határaikat, de úgy, hogy a brit gazdaság építését erősítő, hasznos külföldi munkaerő ne vesszen el, illetve az ország gazdasági érdekeit támogató munkaerő ezután is megtalálja a helyét az országban.

Ezekben a hónapokban nagykövetként mire kell a legtöbb figyelmet fordítania?

A fókusz kettős. Legelsősorban az Egyesült Királyságban élő magyarok érdekeinek a védelme áll a figyelmünk középpontjában. A kilépési tárgyalások során el kell érni, hogy a britek garantálják az itt élő uniós, köztük a magyar állampolgárok által jelenleg az EU-tagság révén élvezett jogokat. Ebben a tekintetben minden eddigi hivatalos és informális tájékoztatás egyértelműen biztató, amennyiben a partnerországok az unióban élő brit állampolgárokkal szembeni viszonosságot biztosítják, a brit fél késznek mutatkozik a szerzett jogok garantálására. A brexittárgyalások elindításáról szóló, most tárgyalt törvényjavaslathoz a felsőház által a napokban elfogadott módosítás külön fel is szólítja a kormányt az uniós polgárok jogainak garantálására. Ugyan a kitételt az alsóház még leszavazhatja, de jól jelzi, hogy a brit politikusok, társadalmi vezetők látókörében is vezető helyen szerepel ez a kérdés.

Kiemelt figyelmet fordítunk a magyarokraFotó: Polyák Attila - Origo

Kiemelt figyelmet fordítunk a magyar közösséggel való kapcsolattartásra, igényeik folyamatos követésére. A másik fókuszunk a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fenntartása és bővítése. Tavaly októberben létrehoztuk a brit–magyar üzleti tanácsot, ami a Magyarországon jelen lévő legnagyobb brit befektetőket foglalja magába. Azóta is sikerült több magyarországi befektetést tető alá hozni, amelyek közül a legnagyobb falat a BlackRock, a világ legnagyobb alapkezelőjének Budapestre érkezése. A vállalat 500 munkahelyet hoz majd létre új innovációs központjában. A brit cégek 2016-ban több mint 1274 munkahelyet hoztak létre Magyarországon, és összességében több mint 50 ezer főt foglalkoztatnak hazánkban.

Körülbelül mennyi magyar él Angliában?

Pontos adatokkal a britek sem rendelkeznek, mert nincs népesség-nyilvántartás az országban, de becslések szerint kb. 96 ezer magyar munkavállaló dolgozik az Egyesült Királyságban. A családtagokkal, diákokkal együtt ez nagyjából 150-200 ezer embert feltételez. Nemcsak Londonban élnek magyarok, hanem a nagyobb vidéki városokban; Skócia, Észak-Írország és Wales távolabbi részein is. Szeretném megismerni az ő körülményeiket is, és ezért múlt heti skóciai utamat követően remélem, hogy mielőbb eljutok a főbb vidéki nagyvárosokba is.

Lengyelországban attól tartanak, hogy 100-200 ezer lengyel tér majd haza a brexit után. Mi fog történni a magyarokkal?

Én ezt nem kötném közvetlenül a brexithez, mivel egyelőre a britek még EU-tagok, a magyarok jogállása a kilépés napjáig biztosan nem változik meg, és azután sem számítunk a már itt élők tekintetében változásra. A magyarok esetleges hazatérését inkább a magyar gazdaság egyre jobb teljesítményéhez kötném, és a gazdasági növekedés eredményeképpen rendelkezésre álló munkahelyek bővüléséhez, a bérszínvonal emelkedéséhez, a kedvező adókörnyezethez, családtámogatási lehetőségekhez.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Lehetőségeket próbálunk teremteni, hogy minél több magyar hazatérhessenFotó: Polyák Attila - Origo

Küzdeni fogunk a kint élő magyarok már megszerzett jogainak további garantálásáért, de közben támogatunk olyan kezdeményezéseket is, amelyek felhívják a lényegesen javuló otthoni életkörülményekre is a figyelmet. Ezért segítettünk például a most új hazai munkahelyeket teremtő BlackRocknak a Cityben dolgozó magyarokkal felvenni a kapcsolatot, hogy lehetőséget adjunk minél több tehetséges honfitársunknak a hazatérésre, hiszen ezek a budapesti beruházások már akár egy londoni pénzügyi szektorban dolgozónak is alternatív karrierlehetőséget jelentenek.

Hogyan változhat meg Magyarország gazdasági mozgástere a britek kilépése után?

Magyarország uniós tagsága megkérdőjelezhetetlen, így a jövőben is ebben a keretben kell az együttműködést keresnünk a britekkel. A brexittől függetlenül is vonzó befektetési lehetőségként jelenik meg Magyarország a brit cégek számára. Budapest és a vidék egyaránt: legutóbb a BP Szegeden 500 fővel, a British Telecom 400 fővel bővítette létszámát Debrecenben. Az Egyesült Királyság az ötödik legnagyobb külföldi tőkebefektető, és azon dolgozunk, hogy a számok még tovább növekedjenek. Szintén harcba szállunk a Londonban lévő uniós intézmények székhelyéért, amelyek a brexit miatt kényszerülnek költözni. Az Egyesült Királyság egyébként a második legtöbb beutazó turistát adja hazánk vendéglátóiparának egyre növekvő látogatószámmal, és 11. legnagyobb kereskedelmi partnerünk egyre javuló egyenleggel.

Magyarország számára kedvező vagy kedvezőtlen lesz a britek távozása?

A tavalyi év soha korábban nem gondolt változásokat hozott, először a brexit, majd Trump elnöksége komoly politikai tabukat döntött meg, de a változásoknak még nincs vége, elegendő a várható európai választásokra gondolni. Ezek a változások felértékelték Magyarországot a nemzetközi porondon. Gazdasági sikereink eltagadhatatlanok, több, például az egész Európát fenyegető bevándorlási kérdésben megfogalmazott álláspontunk immár mintaként szolgál számos más országnak. Magyarország felértékelődése része Közép-Európa erősödésének is, a visegrádi négyeknek nevezett politikai formáció igen hatékonyan képes a régió érdekeit képviselni. Ebben a kontextusban érdemes a brexit hatásait vizsgálni, amelyekről végső ítéletet majd csak évek múlva mondhatunk.

Évek múlva lehet megvonni a brexit mérlegétFotó: Polyak Attila - Origo

A népszavazás előtt azt szerettük volna, hogy az Egyesült Királyság az unióban maradjon, mivel a magyar és a brit álláspont az unió ügyeit illetően nagyon sok esetben egybevágott, és jó szövetségesek voltunk fontos európai „csatákban". Ezért sajnáltuk ezt a döntést, de természetesen kritika nélkül elfogadtuk. Egyetlen ország sem minősítheti egy másik ország demokratikusan hozott, a saját sorsára vonatkozó döntését. Most arra kell koncentrálni, hogy egy fair, kiegyensúlyozott megállapodás jöjjön létre a brit kilépés kapcsán. A két ország kapcsolatai politikai, gazdasági, tudományos, oktatási, kulturális és biztonsági területen eddig is szorosak voltak, meg fogjuk találni a jövőben is a szoros együttműködés útját, amiben az itt élő magyarok is szerepet vállalhatnak. Igen fontos kérdés lesz a belső és külső biztonság kérdése, ne felejtsük el, hogy a britek kilépésével az EU eddigi védelmi képességeinek 40 százaléka az unió határain kívülre kerül.

Milyen szerepe lehet egy nagykövetnek a brexitben, hallgatnak-e a britek a nagykövetségek véleményére?

A népszavazás óta a legnagyobb energiákat arra fordították, hogy felmérjék a kilépés várható hatásait, és kialakítsák a saját álláspontjukat. Az Egyesült Királyság többször kijelentette, hogy csak az EU-ból lépnek ki, de nem akarják „elhagyni" Európát, és fontos kereskedelmi és biztonsági partnerek akarnak maradni. A tárgyalások elsődlegesen uniós keretben fognak folyni, a tagállamok által elfogadott közös tárgyalási mandátum szerint, amit az Európai Bizottság képvisel az EU27-ek nevében. Fontos szerepük van ugyanakkor a tagállami bilaterális nagykövetségeknek is mind abban, hogy a brit igényeket minél jobban megértsük, mind abban, hogy a nemzeti (esetünkben a magyar) sajátosságokat és elvárásokat megfelelően kommunikáljuk az Egyesült Királyság felé. A V4-es keret ebben igen sokszor Londonban is segítségünkre van, bizonyos kérdéseket közösen jobban, erősebben tudunk megközelíteni.

A visegrádi együttműködés Londonban is sokat segítFotó: Polyák Attila - Origo

Mit jelent a gyakorlatban majd, hogy a britek szeretnék visszakapni a szuverenitásukat?

Ez egy nagyon fontos aspektusa volt a népszavazásnak, ami nem jelent mást, mint hogy maguk akarnak dönteni az életüket meghatározó legfontosabb kérdésekről, Brüsszel beleszólása nélkül. Ennek talán két legfontosabb eleme egyrészről, hogy kikerüljenek a luxemburgi Európai Bíróság joghatósága alól; másrészről, hogy ők határozhassák meg, ki léphet be az országukba, illetve ki és milyen feltételekkel vállalhat munkát az Egyesült Királyságban. Theresa May miniszterelnök ugyanakkor többször hangsúlyozta már: a cél nem az, hogy hermetikusan lezárják a határokat. A kelet-közép-európai munkaerőre a továbbiakban is nagy szüksége lesz a brit gazdaságnak. De számítani kell arra, hogy szigorúbb feltételekhez kötik az ott-tartózkodást, a munkavállalást. Mindez azonban még hosszú és rögös tárgyalások eredménye lesz.

Mik az eddigi nagyköveti munkájának a legfőbb eredményei?

Nagyon sokrétű munkát végzünk. Levezényeltünk egy köztársasági elnöki, egy miniszterelnöki és több, miniszteri szintű látogatást mindjárt az első pár hónapban. Fontos és szívet melengető volt az 1956-os szabadságharc és forradalom 60. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozatunk, amelynek keretében többek között bemutattuk John Sadovy brit fotográfus 56-os fotóit (Sadovy volt az egyik első nyugati tudósító, akinek sikerült átszöknie a határon, és a forradalom alatt fotókat küldeni a Nyugatra, a Life magazin megbízásából.) A gazdasági kapcsolatok fejlesztése kétségkívül a munka egyik legfontosabb területét jelenti, ahol már most hatékonyan támaszkodunk az októberben megalapított brit–magyar üzleti tanácsra, mint a kapcsolatépítés egyik kiemelt eszközére.

Fontos eredménynek tartom a követség sikeres hozzájárulását az új magyarországi munkahelyek teremtéséhez. Hagyományaink ápolása különösen a szívemhez közel álló feladat, ezen belül is – mint tartalékos honvédtisztnek – a katonai hagyományőrzés és a két ország hadserege közötti kapcsolatépítés, ahol szintén szép eredményeket kezdünk elérni. Az angliai szolgálat egyik legszebb része az, hogy a királynő és a királyi család személyesen tartja a kapcsolatot a diplomáciai testülettel, így módomban volt országunkat a királynő előtt képviselni, és a megbízólevelem átadásához kapcsolódó audiencián elbeszélgetni őfelségével a két ország régi és szoros kapcsolatáról, sőt, két ősi lovas nemzetként, még a lovas kultúráinkról is.

A nagyköveti, diplomáciai munka minden területét lefedi az országimázs-építés. Az Egyesült Királyság és hazánk közötti kapcsolat egymás kölcsönös elismerésén és nemzeti érdekeinek tiszteletben tartásán alapszik, a szoros együttműködés szándékával. Ennél jobb alapokra nem is lehetne építkezni.