1200-an vesznek részt a határvadászképzésben

Vágólapra másolva!
Mintegy 1200-an vesznek részt jelenleg a határvadászképzésben - mondta Dsupin Ottó tábornok, a rendőrségi kiképzőközpont vezetője szombaton az M1-en.
Vágólapra másolva!

A tábornok emlékeztetett, hogy a határvadászképzés negyedik ütemében 172-en kezdték meg tanulmányaikat március 1-jén.

A képzés hat hónapig tart, aminek végén őr-járőrtársi szakképesítést szerezhetnek a jelentkezők. Ezzel akár tíz évig is szolgálhatnak, viszont az előmenetelhez további tanulmányokra van szükségük - mondta Dsupin Ottó.

A kormány 2016 augusztus 10-én döntött a Készenléti Rendőrség határvadász bevetési osztályainak 3000 fős bővítéséről, amelynek megvalósításaként a korábbi határrendészeti igazgatóság mellé egy újabbat állítottak fel. Mindennek nyomán a határvadász bevetési osztályok száma hétről tizenötre bővül.

Az országos toborzás szeptember 1-jén kezdődött meg, jelentkezni a rendőrség Facebook- és Twitter-oldalán, emailben, telefonon, illetve valamennyi rendőri szervnél lehet. A felvételi eljárás első szakaszában a fizikai, pszichikai és egészségi vizsgálatok zajlanak. Ezt a pályaalkalmassági beszélgetés követi, majd a Nemzeti Védelmi Szolgálat életvitel-ellenőrzésével zárul az eljárás.