Majtényi László, az ellenzéki pártok által támogatott államfőjelölt azt mondta: "Nem a mások óhaját, hanem saját meggyőződésemet követem." Hétfői közleményét válaszul adta ki Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő kérdéseire.

Hollik István szombati budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy sajtóhírek szerint Soros György amerikai üzletember 145 millió forinttal támogatta Majtényi László tevékenységét az Eötvös Károly Intézeten keresztül.

A KDNP-s képviselő azt kérdezte, hogy a támogatásért cserébe "Majtényi Lászlónak mit kell tennie Soros Györgynek", képviseli-e Soros György érdekeit vagy politikai nézeteit, és hogy Soros György ma is fizeti-e őt, idén mennyit kap tőle, és mire költi?

Majtényi László válaszában azt írta, az Eötvös Károly Intézet hat év alatt nem 145 millió forintot, hanem 57 és fél millió forintot kapott Soros Györgyhöz köthető forrásból.

Azt is írta, hogy az elnökválasztási kampányának költségei eddig nulla forintot tettek ki, miközben többen is felajánlottak támogatást, de ezeket elhárította. Szerinte a kampány nulla forintos is marad.

Saját bevételi forrásairól szólva azt írta, hat évig ombudsman volt, húsz hónapig pedig az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke, amely tisztségről úgy mondott le, hogy sem a miniszteri fizetést, sem pedig a "tetemes végkielégítést" nem vette fel.

Egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, több évig dolgozott ügyvédként, ám ezt a tevékenységet jelenleg szünetelteti. Mostani bevételei alapvetően egyetemi oktatói tevékenységéből származnak, minden egyéb forrása legfeljebb kiegészítés – írta.