A Duna-parti árvízvédelmi nyomvonalat javasolja a Műegyetem a Rómaira

2017.03.06. 21:28

Műszaki, biztonsági szempontból a római-parti árvízvédelmi nyomvonalat javasolja a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az összehasonlító vizsgálatának eredményeként, a Nánási út-Királyok útja nyomvonallal szemben - mondta Nagy László docens, a vizsgálatot végző csoport vezetője hétfő este Budapesten.

A békásmegyeri közösségi házban tartott lakossági fórumon elhangzott: a két nyomvonal hasonló hosszúságú és magasságú mobil árvízvédelmi fal építését tenné szükségessé, hasonló lenne a kivágandó fák száma is, és hasonló fenntartási, üzemeltetési költségekkel járna.

A római-parti fákért tüntető civilek 2016. október 9-én. A civilek azt követelik a döntéshozóktól, hogy a természeti értékek, a fák és föveny megtartása mellett újítsák meg a Római-partotForrás: MTI/Mohai Balázs

A Nánási úti nyomvonal esetében azonban nagyobb mértékű lenne a beavatkozás a természetbe.A közbekiabálásokkal kísért fórumon Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes kijelentette, hogy semmiképpen sem maradhat jelenlegi állapotában a Római-part, és tavasszal a fővárosi közgyűlés hoz végleges döntést az ügyben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK