Európai figyelmeztetést adtak ki a kanyarójárvány miatt

kanyaró
A jelenlegi vakcina megfelelő védettséget biztosít kanyaró ellen.Magyarországon a lakosság átoltottsága 98 százalék fölött van, ami gyakorlatilag a populáció számára teljes védettséget ad. (a kép illusztráció)
Vágólapra másolva!
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség más országaira is átterjedhet a romániai kanyarójárvány. A fertőzést már Magyarországon is többen elkapták.
Vágólapra másolva!

Az ECDC honlapján megjelent figyelmeztetés szerint szeptembertől február közepéig több mint háromezer megbetegedést regisztráltak Romániában, ahol az oltási kampány ellenére folyamatosan nő a kanyarós esetek száma.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

A svédországi székhelyű szervezet szerint nagy a valószínűsége, hogy a romániai járvány átlépi az országhatárokat.

Adriana Pistol, a romániai országos közegészségügyi intézet (INSP) igazgatója azt mondta,

az ECDC által kiadott európai tájékoztatás nemcsak Romániának szóló figyelmeztetés, hanem mindenkinek szól

azzal a céllal, hogy - a járvány megelőzésének egyedüli ellenszereként - erősítsék meg az oltási kampányt.

Mint mondta, a romániai háromezer megbetegedésen kívül Európa-szerte már most további mintegy négyezer kanyarós esetről tudnak.

- mondta az INSP igazgatója.

Kedden Lázár János a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy választókerületében tartott lakossági fórumon azt mondta, vélelmezhetően

romániai forrású a makói kórházban kimutatott kanyarófertőzés.

Korábban a belgiumi egészségügyi hatóságok is azt állították, hogy egy Romániából visszatért embertől származik az a kanyarófertőzés, amelytől több mint hetvenen megbetegedtek az országban.

A román egészségügyi minisztérium a "felelőtlen oltásellenes kampányt" teszi felelőssé a járványért. Romániában ugyanis a 2003-as betegjogi törvényre alapozva

egyre több szülő megtagadja a védőoltások beadatását gyermekének

abban a meggyőződésben, hogy sok oltás nagyobb kockázattal jár, mint amekkora valószínűsége van a fertőzésnek a megelőzni próbált betegséggel.

A kanyaró elleni vakcina beadását 2014-ben kezdték tömegesen megtagadni Romániában egyes televíziós személyiségek és az ortodox egyházhoz közel álló alapítványok által indított ellenkampány hatására. A kanyaró ellen beoltott gyerekek aránya egy év alatt 97-ről 80 százalék alá csökkent Romániában. Az ortodox egyház egyébként hivatalosan cáfolta, hogy áldását adta volna a vakcinaellenes kampányhoz.