Apa, ne halj meg - ezt kiabálta a kisfiú, miután anyja megszurkálta apját

2017.03.09. 12:24

Hatszor szúrta hátba férjét egy tatabányai asszony. Nem kapott pénzt a férfitól italra, ez volt az indok. Mindezt közös gyerekük, egy 11 éves kisfiú előtt tette.

A nő a fia születése után gyakorlatilag minden házimunkát a lányára bízott, miközben ő ivott.

A lányt emellett rendszeresen verte.

De olyan is előfordult, hogy olyan részeg volt, hogy őt küldte a testvéréért a bölcsődébe, később pedig az óvodába.

A lány 18 éves kora után azonnal elköltözött otthonról. Az anya ezután a fiát is sokszor megverte, szidta, gyakran az utcán is. Egyszer olyan erősen ütötte meg, hogy vérzett az orra.
Tavaly nyáron, amikor a férje hazaért, részegen pénzt kért sörre, azonban a férfi nem adott neki. Az asszony később megint alkoholra kért pénzt, de a férfi hátat fordított neki, a fürdőszoba felé indult.

A nő ekkor felkapta a konyhapulton lévő, 20 centis kést, és hatszor megszúrta férjét,

közben pedig azt kiabálta, hogy megöli.

A 11 éves kisfiú, miután meglátta vérző apját, hívta a mentőket, miközben azt kérte a földön fekvő férfitól, hogy ne haljon meg.

A nő a rendőrökre is rátámadt, és azt mondta, ha kiengedik, úgyis megöli a férfit.

A kisfiút a történtek nagyon megviselték, a szakember szerint a történtek súlyosan veszélyeztetik a gyermek érzelmi és erkölcsi fejlődését.