Simicska a Jobbikot választja

Vágólapra másolva!
Váratlan interjút adott Simicska Lajos legidősebb fia a Zsúrpubi.hu oldalnak. Simicska Ádám - aki a Magyar Nemzet napilap ügyvezetője - ebben egyértelművé tette, hogy a sokmilliárdos Simicska család a Jobbik és Vona Gábor győzelméért küzd majd a 2018-as választásokon. A Zsúrpubi egy frissen indult portál, a Simicska-tulajdon Mahir reklámoszlopain hirdeti magát, a főszerkesztője pedig Vona Gábor feleségének dolgozik.
Vágólapra másolva!

Gyakorlatilag hivatalossá vált, amit régóta rebesgettek: a Simicska család milliárdjai és médiafelületei a Jobbik és Vona Gábor kampányát segítik a 2018-as országgyűlési választásokon. Ezt a legidősebb Simicska fiú, a 25 éves Simicska Ádám tette ma egyértelművé egy interjújában.

Úgy fogalmazott, hogy Vona Gábor az egyetlen komolyan vehető miniszterelnök-jelölt, 2018 egyetlen kérdése pedig az, hogy a Jobbik tud-e kétharmados többséget szerezni a parlamentben.

Azt is mondta, hogy a Fidesz valódi küzdelme abban merül ki, hogy a mandátumok egyharmadát elnyeri-e egyáltalán. Simicska Ádám ifjú kora ellenére a Magyar Nemzet napilap ügyvezető, tavaly került a kiadó élére, feltételezhetően nem függetlenül attól a ténytől, hogy apja, Simicska Lajos az újság tulajdonosa. A cégvezetésért a Pázmány Péter Katolikus Egyetememet hagyta ott.

Fontos részlet lehet, hogy Simicska Ádám hol jelentette be a politikai elköteleződésüket. Az interjút a Zsúrpubi.hu portálnak adta, az oldalról eddig kevésszer lehetett hallani. A névválasztás aligha véletlen, Orbán Viktor kormányfő tavaly májusban nevezte így a Jobbik képviselőit, akik "taktikai és pénzszempontokat szem előtt tartva válnak radikálisből mérsékeltté, férfiakból zsúrpubikká".

A Zsúrpubi kiadója a Hungária Média Kft., ennek tulajdonosa és ügyvezetője az a Béres Ferenc Attila, aki egyébként Vona Gábor felelségének, Vona-Szabó Krisztinának is dolgozik.

A pártelnök neje az IgenÉlet.hu oldalt vezeti, ennek egyik szerkesztője Béres Ferenc Attila. Az Origónak telefonon azt mondta, hogy írásban válaszol a kérdéseinkre, ezeket megküldtük neki. Amint reagál, frissítjük a cikket.

A cégadatokból az látszik, hogy a Zsúrpubi kiadóját 2016 végén jegyezték be, 3 millió forintos tőkével. A székhelye a főváros XII. kerületben van. Egyelőre nem tudni, hogy mekkora szerkesztőséggel, milyen forrásokból működik, önreklámra viszont ugyancsak futja. Itt tűnik fel újra Simicska Lajos a színen, akinek budapesti reklámfelületein, így például a Mahir Cityposter-féle hirdetőoszlopokon is bőven jut hely a Zsúrpubi népszerűsítésére.

Vagyis úgy tűnik, hogy amíg a Zsúrpubi mögött a szakmai hátteret Vonáékhoz közeli emberek adják, a szükséges pénzt már Simicska biztosítja.

Tegnap az Origó 7 bizonyítékot szedett össze Simicska és a Jobbik kapcsolatáról. Itt a nyolcadik.