Egyre több Soros-támogatást ismernek el Majtényiék

Majtényi László SZEMÉLY
Budapest, 2015. március 14. Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet elnöke az intézet Legyen köztársaság! című fesztiválján a Gödör Klubban 2015. március 14-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Három nap alatt már két különböző számot mondott a Majtényi László vezette intézet azzal kapcsoaltban, hogy mennyi pénzt kaptak Soros Györgytől. Pénteken az intézet 64 millióról beszélt, míg pár napja Majtényi 57 millióról. Az Origo számításai szerint a valós összeg 145 millió forint lehet.
Vágólapra másolva!

Napról napra egyre több Soros Györgytől származó támogatást ismer el a Majtényi László által vezetett Eötvös Károly Intézet. Pénteken az intézet azt közölte, hogy a Soros érdekkörébe tartozó Open Society Institute 2009 és 2015 között mintegy 109 millió forintot folyósított.

A kapott támogatásból azonban inkubátor program keretében a Mérték Médiaelemző Műhely 45 milliót használt fel: 2011-ben és 2012-ben is nagyjából 22,5-22,5 milliót. Azonban

a fönti tételek sehol sem szerepelnek a közhasznúsági jelentésben.

Ha egyébként az átadott összegeket kivonjuk a 109 millióból, akkor az Eötvös Károly Intézetnek 64 millió forint jutott.

Majtényi László azonban korábban 57 milliós támogatásról beszélt.

145 milliót kaptak

Mint arról az Origo korábban beszámolt, hiába állítja Majtényi László, hogy az általa elnökölt Eötvös Károly Intézet (EKINT) alig 57 millió forintot kasszírozott Soros György Open Society-alapjából, a valóság ezzel szemben az, hogy

egészen pontosan 145 millió forintnyi ilyen támogatás van feltüntetve a saját közhasznúsági jelentéseikben.

A napokban az Origo is írt az EKINT-be csatornázott Soros-pénzekről, akkor 137 millió forintot találtunk, egy 8 milliós, 2012-es tétel azonban elkerülte a figyelmünket. Ezzel együtt jön ki a 145 millió forint végösszeg.

Össze-vissza beszél Majtényi László és az álatal vezetett Eötvös Károly Intézet Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Furcsán számol Majtényi

Azért számoltuk össze újra, hogy az EKINT pontosan mennyi forráshoz jutott hozzá, mert Majtényi László váltig állítja, hogy hat és fél év alatt csupán 57 millió forint jutott nekik Sorostól. Ráadásul azzal érvel, hogy nem az elnyert támogatásokat kell összeszámolni, hanem csak azt, amennyit ezekből már elköltöttek. Ez egyrészt elég nyakatekert érvelés, másrészt pedig nem is állja meg a helyét.

Az EKINT honlapján ugyanis a 2008–2015-ös közhasznúsági jelentéseik nyilvánosan elérhetők, ha ezeket egyesével bárki átolvassa, teljesen nyilvánvaló, hogy

hat és fél év alatt nem 57 millió forintot ítélt meg Majtényiéknak a tőzsdespekuláns alapja,

hanem ennek közel a háromszorosát.

Mindenesetre éves lebontásban feltüntetjük neki is, hogy hány millió forinttal támogatta Soros György az Eötvös-intézetet.

  • 2008 - nincs nyoma Soros-pénznek
  • 2009 - 6,15 millió forint
  • 2010 - 19,3 millió forint
  • 2011 - 34,7 millió forint
  • 2012 - 46 millió forint
  • 2013 - 7,8 millió forint
  • 2014 - nincs nyoma Soros-pénznek
  • 2015 - 31 millió forint

Mindösszesen tehát 145 millió forintot tesz ki az a finanszírozás, amely Soros György tőzsdecápától érkezett Majtényiék költségvetésébe.

Most akkor ki jelölt kit

Szintén az Origo írt arról a furcsa fedősztoriról is, amely arról szólt, hogy az egykori ombudsman, Majtényi László köztársaságielnök-jelöltségét úgy kell eladni a közvéleménynek, mintha civil kezdeményezésre történne minden.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke Forrás: MTI/Kovács Tamás

Arról, hogy ez vegytiszta kamu, Gyurcsány Ferenc beszélt egy rádióműsorban, de a Majtényi nevét bedobó Székely Sándor – aki éppen annyira civil, hogy 2014-ben még az Együtt társelnöke volt és azóta is ott ül a Fővárosi Közgyűlésben – később lapunknak is beismerte, hogy az EKINT elnökét előzetesen megfuttatták a baloldali pártok között, és miután egyértelművé vált, hogy Majtényi elfogadható a számukra, csak ezután álltak elő azzal, hogy jelöljék államfőnek.